Szóváltás
Tovább ekézi egymást Zeman és Sobotka
Újabb nyilvános és személyeskedő szóváltásra került sor a hét végén Milos Zeman cseh államfő és Bohuslav Sobotka miniszterelnök között.
2016.01.31 15:41MTIZeman egy szombaton megjelent lapinterjúban azt mondta, hogy Sobotka tevékenysége árt a kormányzó szociáldemokrata pártnak, míg a kormányfő vasárnap nyilvánosságra hozott nyilatkozata szerint Zeman szándékosan a cseh társadalom megosztására törekszik, hogy előkészítse a talajt újraválasztásához az elnöki tisztségbe.
"Baloldali politikusnak tartom magam és eddigi politikai tevékenységem során sikerült 7 százalékról 32 százalékra növelni annak a pártnak ( Cseh Szociáldemokrata Párt) a népszerűségét, amelynek Bohuslav Sobotka ma inkább árt, Ennek következtében elutasítok bármiféle bírálatot a sikertelen politikusoktól, s azt csak a sikeresektől fogadom el" - jelentette ki Zeman abban az interjúban, amelyet a 14 cseh régiós változatban megjelenő Deník című napilap közölt szombaton.
Zeman a szociáldemokraták élén 1998-ben 32 százalékkal nyerte meg a parlamenti választást, s lett négy évre a cseh kormány elnöke. Sobotka 2013-ben mindössze 20,5 százalékos eredménnyel nyert választást, holott korábban 30 százalékot várt.
Az államfő a szombati lapinterjúban Sobotka azon ismételt nyilatkozataira reagált, amelyek szerint Zeman nézetei már nem baloldaliak, hanem populisták.
Milos Zeman tevékenységével "értelmetlenül megosztja a társadalmat" - olvasható abban a prágai Respekt című hetilapban hétfőn megjelenő kormányfői interjúban, amelynek részleteit vasárnap hozták nyilvánosságra Prágában. Sobotka úgy véli: Zeman olyan társadalmi helyzetet, hangulatot igyekszik teremteni, amelyben 2018 elején újra megnyerhetné az államfőválasztást.
"Ha megnézzük az elnök egyes nyilatkozatait és lépéseit, látható, hogy azok a társadalmi feszültség növelésének az irányába mutatnak" - állítja Sobotka az interjúban. Bohuslav Sobotka szerint Zeman nyilatkozataival és tevékenységével egyre inkább eltávolodik a szociáldemokratáktól, mégpedig konzervatív irányban. Nem kizárt, hogy ez Milos Zeman öregedésének a jele" - jegyezte meg a miniszterelnök a Respektben.
Az államfő és a kormányfő között egy hete robbant ki újabb nyilvános konfliktus, amikor Zeman egy dél-morvaországi lakossági fórumon Sobotka eltávolításának lehetőségét firtató kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kormányfőt demokratikus úton választásokkal, nem demokratikus úton pedig kalasnyikovval lehet eltávolítani. A cseh politikusok többsége pártállásra való tekintet nélkül Sobotka elleni durva támadásnak minősítette a kijelentést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:07 Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére
- 22:05 Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- 21:04 Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
- 20:03 MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06