Illegális bevándorlás

Kitalált történetet terjesztett egy berlini önkéntes egy menedékkérő haláláról

Kitalált történet volt a német sajtóban szerdán elterjedt beszámoló egy menedékkérő haláláról, amelyet egy civil szervezet önkéntese közölt.

2016.01.28 07:19MTI

A német főváros rendőrsége szerda este Twitter-üzenetben közölte, hogy kihallgatták az önkéntest, aki beismerte, hogy kitalálta a történetet a szír menedékkérő haláláról.

Az önkéntes szerda reggel egy közösségi portálon azt írta, hogy a menekültügyért felelős berlini tartományi hivatal (Lageso) központja előtt találkozott egy beteg és kimerült szíriai menedékkérővel, aki napok óta hóban-fagyban sorban állt a rossz működéséről országszerte hírhedt hivatalnál. A beszámoló szerint a menedékkérőt befogadta lakásába, majd állapotának romlása miatt mentőt hívott. A 24 éves szíriai fiatalember a mentőautóban meghalt - írta az önkéntes.

A bejegyzés gyorsan elterjedt, a sajtó felkapta az ügyet, a városvezetés vizsgálódni kezdett. A mentőknél és a kórházakban nem találták az állítólagos haláleset nyomát, az önkéntest pedig a rendőrök egészen estig nem tudták kikérdezni, mert bezárkózott és kikapcsolta a telefonját.

Az ügyről megjelent első kommentárok szerint a tartományi rangú Berlinben kialakult siralmas menekültügyi helyzetet jól jellemzi, hogy sokan elképzelhetőnek tartották a történetet.

A Berlinbe érkező menedékkérőknek a Lageso központjában kell jelentkezniük és benyújtaniuk menedékjogi kérelmüket, és a pénzbeli ellátást is ott kapják meg. Az épületnél tavaly nyár óta mindennaposak a tömegjelenetek. A hivatal vezetője a sorozatos botrányok miatt tavaly decemberben távozott, de azóta nem javult a helyzet lényegesen.

Szakértők szerint a gond főleg abból fakad, hogy a súlyosan eladósodott főváros vezetése több mint egy évtizede folyamatos megszorításokkal igyekszik csökkenteni az adósságterhet, és több tízezer embert elbocsátottak a közigazgatásból. Ezért nemcsak a menedékkérők regisztrálására és elhelyezésére, hanem más területekre sincs elég ember, így az egyszerűbb hivatalos ügyek elintézése - például a lakcímváltozás bejelentése - is rendszerint napokig tartó tortúrát jelent a berlinieknek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.