Illegális bevándorlás
Helyteleníti a nyugati kormányok fellépését a HRW
A terrortámadásoktól és a menekültek jelentette potenciális veszélytől tartó nyugati kormányok kontraproduktív lépéseket vezettek be tavaly a biztonság nevében.
2016.01.27 18:40MTIKenneth Roth, a Human Rights Watch (HRW) elnevezésű emberi jogvédő szervezet ügyvezető igazgatója rámutatott, hogy miközben a haláltól és az éhezéstől való félelem 2015-ben milliókat késztetett arra, hogy elhagyják Szíriát és a többi konfliktusövezetet, addig az attól való félelem, hogy "mit is jelentene a menedékkérők beáramlása, különösen Európában, sok kormányt arra késztetett, hogy megpróbálja bezárni a kaput".
Roth elmarasztalta Európát és az Egyesült Államokat azért, mert - különösen a novemberi párizsi támadások nyomán - megengedték, hogy a terrorizmustól való félelem "a kirívó iszlámfóbiának és a menekültek szégyentelen démonizálásának" megerősödéséhez vezessen, ami éppen azokat a közösségeket idegeníti el, amelyek segítséget nyújthatnának a terrorellenes erőfeszítésekben.
A HRW igazgatója szerint az iszlámfóbia a legkevésbé kívánatos eszköz a terrorelhárítás szempontjából.
Az emberi jogvédő szervezet azért Isztambulban tette közzé világjelentését, mert Törökország 2,2 millió szíriai menekültet fogadott be és egyben az Európába tartó migránsok fő kiindulópontja is. Roth óvta a török kormányt - amelynek az EU több milliárd eurós támogatást ígért a migránsok továbbvándorlásának megakadályozása fejében - attól, hogy visszafordítsa Szíriába a menekülteket vagy hogy részese legyen az EU azon erőfeszítésének, hogy "megtagadja az alapvető jogokat az üldöztetés elől menekülőktől".
Az igazgató szerint az az egymillió menedékkérő, aki 2015-ben a tengeren átkelve érkezett Európába, mindössze 0,2 százalékát jelentené az EU lakosságának, ha az uniós tagállamok megállapodnának a letelepítendők szétosztásában. Roth úgy vélekedett, hogy ha menekülők biztonságban és rendezetten érkezhetnének Európába, akkor csökkenne a tengerbe veszők száma és egyúttal könnyebbé válna a bevándorlási illetékesek dolga a biztonsági kockázatok kiszűrésében.
A jelentés szerint az amerikai és az európai politikai döntéshozók a terrorfenyegetést lehetőségként használják fel a bűnüldöző szervek hatásköreinek kibővítésére, beleértve a tömeges megfigyelést.
A 659 oldalas, 90 országra kiterjedő jelentés szerint - amely az uniós országok politikáját egyenként nem tárgyalja - megállapította, hogy Oroszország és Kína évtizedek óta nem látott keménységgel sújtott le a civil társadalomra. A HRW hasonló tendenciát mutatott ki Törökország, Kenya, Szudán, Dél-Afrika és Izrael esetében.
A szervezet ugyanakkor elismeréssel emelte ki, hogy Írországban, Mexikóban és az Egyesült Államokban tavaly engedélyezték az azonos nemű párok házasságát, Mozambikban pedig 2015 óta nem kezelik bűncselekményként a homoszexualitást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06