Korrupció

Vádat emelt a román ügyészség Victor Ponta volt miniszterelnök egykori üzlettársa ellen

A vádhatóság Mihai Balan, a hőerőmű igazgatója ellen is vádat emelt, aki a problémás szerződések révén 1,3 millió lej (91 millió forint) kárt okozott az állami vállalatnak.

2016.01.26 19:52MTI

Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség Dan Sova szenátor ellen, aki a szociáldemokrata Victor Ponta volt román miniszterelnök barátja és egykori üzlettársa.

A szenátort befolyással való üzérkedéssel vádolják. A vádhatóság szerint a szenátor közbenjárt a govorai (Valcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós (3,1 millió forintos) jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől a szenátor minden hónapban megkapta a pénz felét. Az ügyészség szerint két ilyen szerződést is kötött a hőerőmű a szenátor közbenjárására, egyet 2011-ben, a másodikat 2013-ban. A vádhatóság szerint a hőerőműnek nem volt szüksége ezekre a szerződésekre, mert abban az időszakban rendelkezett jogi osztállyal, ahol hat jogász volt alkalmazásban.

A vádhatóság Mihai Balan, a hőerőmű igazgatója ellen is vádat emelt, aki a szerződések révén 1,3 millió lej (91 millió forint) kárt okozott az állami vállalatnak.

Sova ellen tavaly szeptemberben már vádat emeltek egy másik ügyben, amelyben maga Ponta is érintett. Pontát azzal vádolják, hogy 2007-2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Sova cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 teljesítési igazolást hamisított. Ítélet még nem született ebben a perben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.