Arije Deri
Visszakerül hivatalába a korrupcióért korábban elítélt izraeli belügyminiszter
A Sasz nevű, keleti ultraortodoxokat tömörítő párt marokkói származású elnökének korrupciós vádak miatt 1993-ban el kellett hagynia a belügyminiszteri széket.
2016.01.10 12:51MTIAz izraeli kormány vasárnapi szokásos ülésén egyhangúlag jóváhagyta, hogy Arije Deri visszakapja a belügyminiszteri tárcát, noha belügyminiszterként elkövetett korrupciós vétségek miatt korábban három év börtönre ítélték - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.
A Sasz nevű, keleti ultraortodoxokat tömörítő párt marokkói származású elnökének korrupciós vádak miatt 1993-ban el kellett hagynia a belügyminiszteri széket.
Hosszas nyomozati és bírósági procedúrák után 2000-ben az izraeli legfelsőbb bíróság jogerősen 3 évi börtönbüntetésre ítélte megvesztegetési pénzek elfogadása, csalás és bizalommal való visszaélés miatt.
Végül kevesebb, mint két év letöltése után szabadult egy Tel-Aviv melletti büntetés-végrehajtási intézményből. Mellékbüntetésként eltiltották hét évre a közügyektől, és csak 2012-ben tért vissza a nyolcvanas években általa sikerre vitt párt élére.
Tavaly tavasszal a kormányalakítás idején ismét esélyesnek tekintették a belügyi tárca élére, de a közélet tisztaságát követelő szervezetek tiltakozása miatt Benjámin Netanjahu miniszterelnök inkább a gazdasági minisztériumot juttatta számára.
Deri a gazdasági minisztériumot novemberben visszaadta, mert nem volt hajlandó lehetővé tenni a kormányfő által szorgalmazott gázüzletet, noha megakadályozni sem kívánta azt.
Ekkor Netanjahu a külügyi és a kommunikációs tárca mellé magához vette a gazdasági minisztérium vezetését is, és Derinek adta a Negev-sivatag, a Galileai-hegység és az ország perifériáján levő területek ügyeit intéző minisztériumot.
Januárban Szilván Salom belügyminiszter lemondott hivataláról az ellene kirobbant molesztálási ügyek miatti botrány után, és mivel Jehuda Weinstein államügyész múlt heti jogi szakvéleménye nem ellenezte ezt, Netanjahu Derinek adta a perifériák tárcája mellé a belügyminiszteri széket is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06