Lángba borulna az egész régió

Szaúdi-iráni viszály - Az arab sajtó szerint nem akar háborút a két nagyhatalom

Nem tartanak szaúdi-iráni háborútól a hétfői arab sajtóban megszólaltatott szakértők, mert szerintük sem a szunnita, sem pedig a síita nagyhatalom nem kívánja "lángba borítani az egész régiót".

2016.01.04 22:05MTI

A hét végén Iránban megtámadott szaúdi külképviseletek nyomán kialakult viszályban visszafogottság fogja jellemezni a Perzsa- (Arab-) Öböl két legnagyobb országának döntéshozóit, mert ha fegyveres összecsapásra kerülne sor, az regionális szintű szunnita-síita háborút váltana ki - közölte az al-Vatan című egyiptomi napilappal Medhat Hamád iránszakértő.

"Egy ilyen háborúnak az egyik oldalán Egyiptom és az Öböl menti államok, a másikon pedig Irán, Irak, Szíria és Libanon állna, ami az arab (világ), illetve az iszlám (közösség) maradék erejét is végleg megsemmisítené" - mondta az egyiptomi elemző.

Hamád ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy az Öböl Menti Együttműködési Tanács tagjai megszakítják kapcsolataikat a perzsa nagyhatalommal, ami mindkét oldalon gazdasági válságot váltana ki. Ezen felül Irán a szunnita vezetésű államok síita lakosságainak felbújtásával fokozni tudja az érintett országokban uralkodó feszültséget.

A libanoni ad-Dijár című napilapnak nyilatkozó Muhszin Míláni, a Dél-Floridai Egyetem professzora az olajpiac élén folyó verseny, illetve a muzulmán társadalmak feletti vezető pozícióért vívott harc részeként értékelte a történteket.

A hét végi fejlemények ugyanakkor végzetes hatással lehetnek a térség fegyveres konfliktusai, így a Jemenben és a Szíriában tomboló háborúk megszüntetéséért tett erőfeszítésekre - mutatott rá a London School of Economics Közel-Keleti-szakértője, Faváz Girgisz, utalva arra, hogy Irán és Szaúd-Arábia ellentétes érdekektől vezérelve támogatják a térségben zajló harcok szemben álló feleit.

Míg Irán a régióban teret nyerő dzsihadista csoportok patronálásával vádolja az arab monarchiát, egy meg nem nevezett szaúdi külügyi tisztségviselő a helyi állami hírügynökségnek nyilatkozva Teheránt támadta azzal, hogy a szíriai rezsim, a libanoni Hezbollah síita milícia és párt, valamint az iraki és a jemeni síiták aktív támogatásával terjeszti a térségben tomboló terrorizmust.

Szaúd-Arábia január 2-án terrorizmus vádjával több tucat emberrel együtt kivégezte Nimr an-Nimr neves síita főpapot, akinek lefejezése hatalmas felháborodást váltott ki számos országban. Irán, Libanon és Irak síita vallási és politikai vezetői bosszúval fenyegettek. Iránban feldühödött tüntetők megtámadták Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét és egyik konzulátusát az északkeleti Meshedben, mire Szaúd-Arábia, majd Bahrein és Szudán is megszakította kapcsolatait az iszlám köztársasággal.

A "Nimr an-Nimr Bin Láden síita kiadása" című véleménycikkében Dáúd as-Sirján szaúdi újságíró arra hívta fel a figyelmet az al-Haját londoni székhelyű pánarab napilapban, hogy a halálos ítéletet bírálók Nimrrel kapcsolatban nem a szaúdi állampolgárról, hanem a síita méltóságról beszélnek, és odáig elmennek, hogy Irán elleni agressziónak minősítik kivégzését. "Hogyan lehet egy polgár saját országában végrehajtott kivégzése egy másik ország elleni agresszió?" - teszi fel a kérdést Sirján.

Nimr ismert szószólója volt a királyság keleti, főként a síita kisebbség lakta partvidékén 2011-ben kirobbant kormányellenes tüntetéseknek. "Nimr nem reformokat hírdetett, hanem az elszakadást, és fegyvert fogott az állam ellen" - írja Sirján, aki szerint Nimr Irán embere volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.