Iszlám Állam
Még a dzsihadisták családjait is kiírtaná Donald Trump
Az üzletemberből lett politikus szerint nem kell kesztyűs kézzel bánni az Iszlám Államban harcolók hozzátartozóival sem.
2015.12.03 09:18MTIÚjra a címlapokra került a Donald Trump, a legnagyobb támogatottságot élvező republikánus elnökjelölt-aspiráns. Az üzletemberből lett politikus szerint nem kell kesztyűs kézzel bánni az Iszlám Államban harcolók hozzátartozóival sem.
Nem csak a terroristákat, hanem a családjaikat és "ki kell iktatni" - ismertette az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcot illető tervének egyik elemét Donald Trump.A republikánus-elnökjelölt aspiráns közölte azt is, hogy ha ő lenne Amerika első embere, akkor a fegyveres csoport elleni harcban megpróbálná elkerülni a polgári áldozatokat, de szerinte az Obama-kormány "egy nagyon politikailag korrekt háborút vív".
Christoph Wilcke, a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet közel-keleti szakértője reagálva az elnökjelölt-aspiráns szavaira közölte, hogy a hadsereg jogilag csak a fegyvereseket veheti célba, családtagjaikat nem, mivel ők polgári személyeknek minősülnek. A Reuters angol hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató intézet felmérései alapján Trump nem csak a republikánus jelöltek listáját vezeti, de az amerikai szavazók jelentős része szerint ő a legjobb jelölt a terrorizmus elleni harc kezelésére.
Regisztráltatná a muszlimokat, és megfigyeltetné a mecseteket
Donald Trump nem először tesz olyan kijelentéseket, amelyek megbotránkoztatják az amerikai közvélemény egy részét, de hallgató fülekre talál a társadalom egy jelentős rétegének körében. A múlt hónapban azt mondta: elnökké választása esetén kötelezné a muszlimokat az Egyesült Államokban, hogy regisztrálják magukat és megfigyeltetné a mecseteket. Emellett ismét bevezettetné az Obama-kormány által betiltott, a vízbefojtást imitáló vallatási módszert (waterboarding), mert - mint fogalmazott - az "semmiség" ahhoz képest, hogy az Iszlám Állam embereket fejeztet le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06