Tanulságos
Halálos balesetüket videózták a fiatalok
Árván maradt az ötéves kislány, apja videóra vette saját halálát.
2015.10.14 09:04ma.huBár hosszú évek óta léteznek prevenciós programok és a hatóságok minden lehetséges fórumon próbálják felelősségteljes viselkedésre bíztatni a fiatalokat mégis tele vannak a hírek alkohol vagy drog hatása alatt autóba ülő, és tragikus balesetben életüket vesztő fiatalokról.
A sussexi rendőrség a család hozzájárulásával tett most közzé egy olyan videót, ami megörökíti két fiatal, a 21 éves Michael Owen és a 20 éves Kyle Careford életének utolsó pillanatait. A különböző gyógyszereket és kábítószereket elfogyasztott fiúk Michael kocsijával száguldoztak, amit Kyle jogosítvány nélkül vezetett.
A kocsi végül több mint 130 kilométeres sebességgel haladt Crowborough-ban mikor a fiatalember elvesztette felette az uralmat és egy templom oldalának csapódtak azonnal szörnyet halva a helyszínen.
A történetekről pontos információkkal rendelkezünk, hiszen Michael végig rögzítette az eseményeket telefonjával. A becsapódás után a felvétel nem áll le, még hallatszik, ahogy az első odarohanó ember megkérdezi, hogy hallják-e az autóban lévők, de válasz nem érkezik. A tragédia még áprilisban történt, de a rendőrség a családdal egyetértésben most közzétette a videót remélve, sikerül megakadályozni, hogy másokkal is megtörténhessen.
Michael édesanyja, Kat úgy véli mindkét fiú hibás a történtekben és reméli, a videót megnézve más fiatalok nem hozzák meg azokat a rossz döntéseket, amiket fia.
A tragédiát különösen nehéz feldolgozni Michael ötéves lányának Lily-Rose Iris Owennek aki egy egyébként szerető és gondoskodó apuka nélkül maradt. A kislány édesanyja nem érti, hogy az egyébként felelősségteljes Michael hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe.
Az balesetről készült felvételre csak erős idegzetű olvasóink kattintsanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06