Illegális bevándorlás
A német kormány nem ismer 1,5 millió menedékkérőről szóló előrejelzést
A német kormányban nem ismert olyan előrejelzés, amely szerint az idén akár 1,5 millió menedékkérő is érkezhet Németországba.
2015.10.05 14:34MTIA Bild hétfőn azt írta, hogy egy bizalmas minősítésű kormányzati prognózis szerint az október-decemberi időszakban további 920 ezer menedékkérő érkezhet az országba, számuk így elérheti a másfél milliót. A cikkben nincs szó arról, hogy mely kormányzati intézmény készítette az előrejelzést.
A kormányszóvivői tájékoztatón Harald Neymanns, a hivatalos előrejelzéseket készítő szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalt (BAMF) felügyelő belügyminisztérium szóvivője újságírói kérdésre azt mondta, hogy nem tudja megerősíteni a Bild beszámolóját.
Georg Streiter helyettes kormányszóvivő hozzátette: nem ismer ilyen dokumentumot, és nem ismer senkit a kormányban, aki tudna annak létezéséről.
Ugyanakkor meglehet, hogy valamely kormányzati intézményben valóban készült hasonló elemzés, és előfordulhat, hogy "pecsét is van rajta" - tette hozzá Georg Streiter. A sajtó sajátos módon tud tálalni ügyeket, dokumentumokat - jegyezte meg a helyettes kormányszóvivő, aki korábban évekig rovatvezetőként dolgozott a Bildnél.
Harald Neymanns kiemelte: nem tűnik megalapozottnak a lapban ismertetett becslés, egyebek között azért, mert az őszi-téli hónapokban az időjárás miatt jellemzően csillapodnak a menekülthullámok. A görög-török uniós külső határ védelmének erősítéséről zajló tárgyalások eredményeként is csökkenhet az EU-ba érkező menedékkérők száma - tette hozzá, utalva Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfői brüsszeli tárgyalásaira.
A Bildben ismertetett dokumentum szerint további gond lehet a családegyesítés, mert a közel-keleti országokat jellemző családszerkezet alapján minden menekült 4-8 rokon áttelepítését kezdeményezheti.
Ezzel kapcsolatban Martin Schäfer, a külügyminisztérium szóvivője rámutatott, hogy a genfi menekültügyi egyezmény alapján ugyan a menekültek nem kérhetik a család egyesítését, de a német jogszabályok lehetőséget adnak erre. Ugyanakkor csak a szülőkből, házastársakból és gyerekekből álló úgynevezett magcsalád egyesítését lehet kérelmezni, és csak az érintett német külképviseleteken. Ezek személyzetét ugyan éppen az eljárások gyorsításának céljával bővítették, de így is nagyon hosszú a várakozási idő, és nincs hivatalos becslés arról, hogy hányan érkezhetnek a családegyesítés intézménye révén Németországba.
A német kormány a legutóbbi, augusztusban kiadott hivatalos, nyilvános előrejelzés szerint 800 ezer menedékkérő érkezésével számol. Ezzel kapcsolatban Harald Neymanns elmondta, hogy egyelőre nem tervezik a prognózis frissítését.
Azt nem tudni pontosan, hogy eddig mennyi menedékkérő érkezett Németországba. Az előző hét végén kiszivárgott adatok szerint szeptemberben 163 ezer ember adatait rögzítették a menedékkérők regisztrálását és tartományok közötti elosztását szolgáló EASY (Erstverteilung von Asylbegehrenden, azaz menedékkérők elsődleges elosztása) nevű nyilvántartási rendszerben. Az év eleje óta regisztrált menedékkérők száma így 577 ezerre emelkedett.
A belügyminisztérium szóvivője ezzel összefüggésben elmondta, hogy még nem fejezték be a szeptemberi adatok "konszolidálását" és ellenőrzését, de még ezen a héten közlik a pontos adatokat az EASY-rendszerben nyilvántartásba vett menedékkérők és a BAMF-nál regisztrált menedékjogi kérelmek számának alakulásáról.
Az eddigi csúcsévben, 1992-ben - a délszláv háború elején - 438 ezer menedékjogi kérelmet adtak be Németországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:16 Kötélpályán hoztak fel egy szikláról lezuhant fiút a mélyből a tűzoltók Vértestolnánál
- 18:15 Monacói Nagydíj - Verstappen rajt-cél győzelmet aratott
- 17:57 Folytatódik a nyárias idő várható, sok napsütéssel
- 16:55 Beteg gyermekeknek segít az 'álomfutam'
- 15:54 Elismerte a bűncselekmény elkövetését a nyírkátai emberölés gyanúsítottja
- 14:48 Felső élelmiszer-árkorlát önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarketekkel
- 13:47 Londoni orosz nagykövet: Moszkva békét akar, de ennek feltételei vannak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06