Illegális bevándorlás
Gyereket ütött el a tehervonat a Csalagútban
Életét vesztette egy kiskorú migráns a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút közelében a franciaországi Calais-nál, amikor megpróbált átjutni Angliába.
2015.09.24 11:38MTIHivatalos adatok szerint június 26. óta ez volt a tizenegyedik alkalom, hogy egy migráns az alagútban baleset vagy áramütés miatt meghalt.
A prefektúra tájékoztatása szerint a teherautókat szállító vonat hajnali 2 óra fele ütötte el az afrikai kiskorú migránst. A helyszínre kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni. Az ügyben vizsgálat indult. A migráns feltehetően szudáni vagy eritreai állampolgár lehetett.
A vonat egy kanyart tesz meg, amikor kijön az alagútból, és itt ütötte el a migránst - közölte az alagutat működtető Eurotunnel szóvivője. Azt is elmondta, hogy a tragédia nincs hatással a vasúti közlekedésre, ellentétben azokkal a korábbi halálesetekkel, amelyek az alagútban történtek.
Calais kikötővárosában és környékén mintegy 3 ezer külföldi, elsősorban kelet-afrikai, afganisztáni és szíriai él illegálisan felállított sátortáborokban, arra várva, hogy a La Manche-csatorna alatti alagúton áthaladó vonatokra felkapaszkodva, illetve a csatornát átszelő kompokon elbújva, átjusson a túlsó partra. A szigorú francia bevándorlási politika miatt ugyanis a migránsok között az a vélekedés terjedt el, hogy Nagy-Britannia szívesebben fogadja be a menekülteket, mint Franciaország.
A francia vasúttársaság (SNCF) a nyáron megerősítette a három méter magas kerítést a calais-i vasútállomás körül, hogy lehetetlenné tegye a feljutást a vonatokra, így azok száma, akik vonatokra vagy kamionokra felkapaszkodva megpróbálnak átkelni Nagy-Britanniába, nyár végére nagyságrendekkel, száz-kétszáz közé csökkent éjszakánként az egy hónappal korábbi kétezerhez képest.
Rendőrségi források szerint kedden egy botokkal felszerelt száz-kétszáz fős csoport jelent meg a kikötőnél, hogy megállására kényszerítse az arra haladó teherautókat annak érdekében, hogy a migránsok el tudjanak a járművekben bújni. Nem az első eset, hogy migránsok csoportosan próbálkoznak felkapaszkodni a kamionokra, de korábban csak 40-50 fős csoportokat lehetett látni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06