Szokatlanul sok a megbetegedés

Rákkeltő anyagok ügyében nyomoznak a guantánamói bázison

Az amerikai haditengerészet vizsgálatot indított egy, a Pentagon főellenőréhez érkezett bejelentés ügyében, amely szerint a guantánamói bázison a katonai bíróság céljára használt területen dolgozók között szokatlanul sok rákos megbetegedést észleltek.

2015.07.29 07:07MTI

Kelly Wirfel, a kubai területen működő amerikai bázis szóvivője kedden kijelentette, hogy a haderőnem komolyan veszi a bejelentést, ám a vizsgálat egyelőre nem jutott semmilyen következtetésre.

A bejelentés szerint heten lettek rákosok azok közül, akik a támaszpont biztonsági létesítményeinek területén dolgoztak. Az érintettek mind viszonylag fiatal és korábban jó egészségnek örvendő emberek voltak. A dokumentum sürgeti az érintett terület kiürítését, valamint azt, hogy az egész bázist vizsgálják át, karcinogén anyagok után kutatva.

Az elmúlt évtized során mintegy 200 ügyész, ügyvéd valamint más, a bírósági eljárásban részt vevő személy dolgozott a területen, ahol korábban repülőgép-üzemanyagot tároltak. A dokumentum szerint a megbetegedett emberek egyes régi épületekben azbeszttel kerülhettek kapcsolatba.

A bejelentés arra vonatkozó állítást nem tartalmaz, hogy a rák a fogvatartottakat is megtámadta volna, a guantánamói rabokat ugyanis máshol őrzik a 115 négyzetkilométeres bázis területén. A támaszponton található katonai börtönöket Barack Obama elnök már ével óta be akarja záratni.

A guantánamói támaszponton folytatott katonai bírósági eljárásokat még jobban lelassítja, ha az egészségügyi kockázatokra vonatkozó bejelentés megalapozottnak bizonyul majd. A karcinogén anyagoknak a normálisnál nagyobb koncentrációjára azonban szakértők szerint nagyon nehéz lesz majd bizonyítékot találni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.