Most ne repüljön arrafelé

Sztrájkolnak a spanyol légiforgalmi irányítók

Négynapos, részleges sztrájkba kezdtek a légiforgalmi irányítók hétfőn Spanyolországban, az akció az első napon mintegy 1300 járatot érint.

2015.06.08 10:04MTI

A spanyol légiforgalmi irányítók szakszervezete (USCA) két hete jelentette be, hogy június 8-án, 10-én, 12-én és 14-én, a délelőtti és délutáni műszakban két-két órára beszüntetik a munkát.

A spanyol légiközlekedési felügyelet (Enaire) tájékoztatása szerint a mostani négynapos akció a járatok mintegy negyedét, 5300 repülőgépet érinti, a sztrájk első napján délelőtt 600, délután 700 járatot.

A szakszervezetekkel nem sikerült megállapodni a minimálisan szükséges szolgáltatásokról.

A légiirányítók azért tiltakoznak, mert a spanyol légiközlekedési felügyelet (Enaire) 61 barcelonai kollégájukat megbüntette egy 2010 december eleji spontán sztrájk miatt.

Akkor az irányítók a nap közepén lényegében otthagyták a munkájukat, így tiltakozva amiért a kormány drasztikusan csökkentette az engedélyezett túlórák számát, amellyel mintegy a felére csökkent a jövedelmük. Ugyanakkor a kormány elrendelte azt is, hogy dolgozzák le betegség miatt kivett napjaikat és orvosi vizsgálat alá vessék mindazokat, akik beteget jelentettek.

Az egynapos tiltakozó akció megbénította a spanyol repülőtereket, a kormánynak szükségállapotot kellett hirdetnie, a katonaság vette át a légtér felügyeletét. 600 ezer utast érintett az a sztrájk.

A szakszervezet most az ellen tiltakozik, hogy a történtek miatt 5 évvel később kollégáikat felfüggesztéssel és fizetésmegvonással büntetik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.