Sztrájk

Bezárt az Eiffel-torony: túl sok a zsebes

A francia főváros egyik jelképének számító épület dolgozói sztrájkba kezdtek a környéken garázdálkodó agresszív zsebtolvajok miatt.

2015.05.22 18:30MTI

A dolgozók lépésére mindössze egy nappal azután került sor, hogy a párizsi hatóságok bejelentették, a megerősített rendőri jelenlétnek és a videokamerás megfigyelésnek köszönhetően idén csökkent a turisták elleni bűncselekmények száma.

Az Eiffel-tornyot működtető vállalat szerint azért zárták be az épületet, mert a személyzet aggódik a környéken garázdálkodó zsebmetszők miatt, így a cég most a rendőrséggel együttműködve igyekszik megoldást találni a problémára.

A sztrájkoló alkalmazottak egyike elmondta az AFP-nek, hogy olykor eléri a harminc főt is a torony lábánál prédára vadászó zsebtolvajok száma, négy-ötfős bandákban támadnak, főleg a távol-keleti turistákra. Egy másik, a tolvajok ellen fellépő alkalmazottat meg is fenyegettek a zsebesek.

farconville/freedigitalphotos

A naponta több ezer, évente 7 millió látogatót vonzó torony normális esetben az év minden napján nyitva van, és csupán rövidebb időszakokra zár be bombariadók vagy sztrájkok esetén. Pénteken is turisták tömegei hömpölyögtek a látnivaló körül.

Három évvel ezelőtt a Louvre dolgozói ugyancsak a zsebtolvajok elszaporodása miatt hirdettek sztrájkot. A párizsi hatóságok csütörtökön közzétett adatai szerint a rablások száma 25, a zsebtolvajlásoké 23 százalékkal csökkent az év első négy hónapjában az előző év azonos időszakához képest.

Francois Molins párizsi főügyész, aki a héten személyesen is ellátogatott a Champs-Élysées sugárútra, demonstrálva, hogy a rendőrség milyen komolyan veszi a turisták elleni bűncselekményeket, elmondta, hogy az elmúlt hónapokban a városi hatóságok több jelentős tolvajhálózatot is lefüleltek.

A Charlie Hebdo francia szatirikus magazin párizsi szerkesztősége és az egyik kelet-párizsi kóser élelmiszerbolt elleni januári támadások óta a francia fővárosban fokozott biztonsági előírások vannak érvényben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.