Elvándorlási hullám kezdődött
Elhagyják Montenegrót a muszlim vallású bosnyákok
Pedig 2014-ben egyetlen montenegrói állampolgár sem kapott menedékjogot az Európai Unióban.
2015.05.11 18:13MTIKoszovóiak után montenegróiak is útnak indultak az utóbbi hónapokban, hogy az Európai Unió országaiban próbáljanak szerencsét, a becslések szerint idén több mint 3 és fél ezer montenegrói hagyta el otthonát - számolt be erről honlapján a Szabad Európa Rádió balkáni irodája hétfőn.
Az északkelet-montenegrói Rozajéból csak szombat reggel hat tömött autóbusz indult el Németország felé. Az utasok többsége menedéket akar kérni Németországban, mert - mint mondták - Montenegróban már nincs miből élniük. A Szabad Európa Rádiónak nyilatkozók közül többen is így fogalmaztak: nem tudják, mi vár rájuk, de remélik, hogy kapnak menedéket, és jobb lesz ott, mint hazájukban. Montenegró 620 ezres lakosságú.
A Vecernje Novosti című szerb napilap montenegrói tudósítójának hétfői beszámolója szerint főleg muszlim vallású bosnyákok hagyják el az országot. A kormány szerint eddig mindössze 500-an települtek ki, míg egy civil szervezet felmérése szerint csak az ország északi, szegényebb részéből 3500-an távoztak az idén Nyugat-Európába.
Néhány nappal ezelőtt Rafet Husovic, a montenegrói kormány alelnöke egy podgoricai televízióban arról számolt be, hogy 500-an biztos elmentek, mert ennyien már menedéket is kértek valamely uniós tagállamban, azokról azonban nincsenek adataik, akik nem kértek menedékjogot. A politikus hozzátette: 2014-ben egyetlen montenegrói állampolgár sem kapott menedékjogot az Európai Unióban.
Ranko Krivokapic, a montenegrói parlament elnöke szerint a kivándorlás hátterét mindig az ország "gazdasági körülményei" adják. Hozzátette ugyanakkor, hogy pontos számadatokkal nem rendelkeznek, mindenki csak találgatni tud. "Ebben a pillanatban illegális kivándorlásról van szó, és ez gondot jelent" - nyilatkozott a politikus a Vecernje Novostinak.
A kétmilliós Koszovóból idén már tízezrek menekültek nyugati országokba megélhetési nehézségeik miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06