Új fejlesztés

Víz alatti rakétát tesztelt Észak-Korea

Az új fejlesztésű fegyverrel az észak-koreai hadsereg "minden ellenséges erőt" meg tud semmisíteni, amely az ország szuverenitását és tekintélyét fenyegeti.

2015.05.09 09:01MTI

Új fejlesztésű víz alatti rakétát tesztelt szombaton Észak-Korea, a kommunista ország állami hírügynöksége szerint sikerrel.

A ballisztikus rakéta kilövésére személyesen Kim Dzsong Un adta ki a parancsot, az ország első számú vezetője egy másik tengeralattjáróról kísérte figyelemmel a tesztet - jelentette a KCNA, amely világszínvonalú, a haditechnika élvonalához tartozó stratégiai fegyverként jellemezte a rakétát.

Az új fejlesztésű fegyverrel az észak-koreai hadsereg "minden ellenséges erőt" meg tud semmisíteni, amely az ország szuverenitását és tekintélyét fenyegeti - folytatta beszámolóját a hírügynökség.

Az év elején Cecil Haney amerikai tengernagynak, a hadászati erők parancsnokának jelentése, valamint az amerikai Johns Hopkins Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének Korea-kutató intézete is azt közölte, hogy Phenjan tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétákat fejleszt. Ezen fegyverek előnye a földről indított rakétákkal szemben, hogy nehezebben érzékelhetők a kilövés előkészületei, így váratlanul tudnak csapást mérni.

A kutatóintézet szerint Phenjan tengeralattjáróinak rakétákkal való felszerelése növelné a kommunista diktatúra jelentette fenyegetést Dél-Koreára, Japánra és az Egyesült Államok kelet-ázsiai katonai bázisaira nézve.

Mindazonáltal szakértők szerint az észak-koreai tengeralattjáró-flotta jellemzően igen öreg, elmaradott technológiájú, és ebből fakadóan támadás esetén viszonylag védtelen hajókból áll. Észak-Korea újabb és újabb rakétákat lő ki különböző hatótávolságokra teszteken, hogy ezzel demonstrálja erejét, noha ezzel megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatait.

Phenjan emellett az elmúlt években három kísérleti atomrobbantást is végrehajtott, a legutóbbit 2013 februárjában. Dél-Korea szerint a kommunista állam már birtokában van az ahhoz szükséges technológiának, hogy kisméretű atomtöltetet rakétára szereljen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.