Dél-Karolinában
Vádat emeltek a fehér rendőr ellen, aki lelőtt egy menekülő fekete férfit
Vádat emeltek szerdán az amerikai Dél-Karolina államban egy fehér bőrű rendőr, Michael Slager ellen, mert egy videofelvétel tanúsága szerint agyonlőtt egy fegyvertelennek látszó fekete férfit, aki el akart menekülni előle.
2015.04.09 06:35MTIA rendőrt, ha bűnösnek találják, 30 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.
Keith Summey, North Charleston polgármestere szerdán közölte, hogy a 33 éves Slagert elbocsátották a rendőrség kötelékéből. Bejelentette azt is, hogy az eredetileg tervezett 101 testkamerán túl további 150-et rendelt a város rendőrei számára.
Az ügyben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az igazságügyi minisztérium emberi jogi részlege külön nyomozást indított.
Slagert azután tartóztatták le, hogy szövetségi nyomozók megnéztek egy amatőr videofelvételt a szombaton történt esetről. A rendőr azért állította félre az autójával közlekedő, 50 éves Walter Lamer Scottot, mert nem működött az egyik féklámpája.
A felvétel tanúsága szerint Slager meg akarta fogni a gépkocsiból akkor már kiszállt Scottot, és eközben egy tárgy - egy feltételezés szerint egy sokkoló - a földre hullott. A fekete férfi futni kezdett, a rendőr pedig anélkül, hogy megállásra vagy megadásra szólította volna fel, nyolcszor rálőtt a menekülőre, aki összeesett. Slager megbilincselte a földön fekvő férfit, visszalépett tőle, majd mellé dobott egy tárgyat, amelyről a felvételen nem állapítható meg, hogy micsoda.
A videón egyébként nem látható, hogy Scottot elsősegélyben próbálták volna meg részesíteni, ahogy az a rendőrségi jegyzőkönyvben szerepel. Az agyonlőtt férfi apja egy televíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy fia azért próbált meg elmenekülni, mert elmaradása volt a gyerektartás fizetésében, amiért Dél-Karolinában akár börtön is járhat.
A rendőr ügyvédjének hétfői közleménye szerint védence fenyegetve érezte magát, és a megállított autós megpróbálta elvenni tőle a kábító pisztolyát. A rendőr kedden már azt mondta kollégáinak, hogy Scott elvette tőle a kábító fegyvert. Slager jogi képviselője egyébként a felvétel nyilvánosságra kerülése nyomán ejtette ügyfelét.
A dél-karolinai esetnek nagy jelentősége lehet, mert az Egyesült Államokban az utóbbi hónapokban többször megtörtént, hogy fehér rendőrök indokolatlanul vagy vitatott körülmények között fegyvertelen feketék halálát okozták. A 18 éves Michael Brown tavalyi megölése Fergusonban országszerte erőszakos tiltakozásokat váltott ki.
A North Charleston-i polgármester szerdai sajtóértekezletét, amelyen Eddie Driggers rendőrfőnökkel együtt igyekezett csitítani a kedélyeket, többször is tiltakozók szakították meg, akik követelték a politikus távozását. Summey polgármester és Driggers rendőrfőnök egyébként a nap folyamán korábban felkeresték az áldozat családját, és együttérzésüket fejezték ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06