Menekülés közben
Lazán hátba lőtte a rendőr a fekete férfit - videó!
Fehér bőrű rendőr ellen indult eljárás egy fekete férfi lelövéséért. Már megint.
2015.04.08 08:56MTIEljárást indítottak az amerikai Dél-Karolina államban egy fehér bőrű rendőr ellen, mert a gyanú szerint agyonlőtt egy fekete férfit, aki valószínűleg el akart menekülni előle - jelentette be kedden North Charleston város polgármestere. Az ügyben külön nyomozást indított a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az igazságügyi minisztérium.
A 33 éves rendőrt azután tartóztatták le, hogy szövetségi állami nyomozók megnéztek egy feltehetőleg egy járókelő által készített videofelvételt a szombaton történt esetről - tette hozzá a polgármester.
A rendőr félreállította az autójával közlekedő, 50 éves Walter Lamer Scottot, mert el volt törve az egyik féklámpája - jelentette a helyi média. A The New York Times című lap birtokába került videofelvétel tanúsága szerint a rendőr és Scott között dulakodás tört ki, majd a fekete férfi elkezdett futni. A rendőr a menekülő férfira először rálőtt egy kábító pisztollyal, majd nyolcszor éles lőszerrel, amire Scott összeesett és meghalt. A rendőr ezután megbilincselte a halott férfit, visszalépett tőle, majd mellé dobott egy tárgyat, amiről nem állapítható meg a felvételen, hogy micsoda.
A rendőr ügyvédje kiadott hétfőn egy közleményt, miszerint védence fenyegetve érezte magát, és a megállított autós megpróbálta elvenni tőle a kábító pisztolyát. A rendőr kedden már azt mondta kollégáinak, hogy Scott elvette tőle a kábító fegyvert.
Az esetnek nagy jelentősége lehet, mert az Egyesült Államokban az utóbbi időben többször megtörtént, hogy a rendőrség intézkedésével indokolatlanul halált okozott, különösen fehér bőrű rendőr fekete áldozatét. A 18 éves Michael Brown tavalyi megölése Fergusonban országszerte erőszakos tiltakozásokat váltott ki.
Polgárjogi aktivisták a mostani eset után rögtön nyugalomra intették a társadalmat. A közösségi portálokon pedig sokaknak az volt a véleménye, hogy a hatóságok teljesen másképp cselekedtek volna, ha valaki nem filmezte volna le az esetet, és nem adta volna át a felvételt az áldozat családjának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06