Lakat alatt
Megkönnyítette a román parlament a törvényhozók őrizetbe vételét
Megkönnyítette a román parlament a két ház keddi együttes ülésén a törvényhozók őrizetbe vételét a szenátorok és képviselők jogállásának módosításával: egy ilyen határozat elfogadásához az eddigi minősített többség helyett egyszerű többség is elegendő lesz.
2015.04.08 06:30MTIRomániában a politikai nyilatkozatokra vonatkozó mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet őrizetbe venni őket, vagy házkutatást elrendelni ellenük.
Romániában két hete kezdődött jogvita arról, hogy milyen többséggel kell jóváhagyni a törvényhozók "kiadását" az igazságszolgáltatásnak, miután Dan Sova szociáldemokrata szenátort - Victor Ponta miniszterelnök volt kampányfőnökét - nem vehette őrizetbe a korrupcióellenes ügyészség, pedig a jelen lévő szenátorok többsége hozzájárult ehhez. Sova esetében ugyanis nem volt meg a minősített többség, vagyis a szenátus teljes létszámának fele plusz legalább egy szavazat. Ekkor derült ki, hogy a szenátus házszabálya és a törvényhozók státusát szabályozó törvény minősített többséget ír elő ilyen esetben, holott az alkotmányban egyszerű többség szerepel.
Klaus Iohannis államfő, az őt támogató liberális ellenzék és a Legfelső Bírói Tanács is az alkotmánybírósághoz fordult a Sova-ügyben. A taláros testület várhatóan szerdán dönt arról, hogy - az alkotmány előírásának megfelelően - újraértelmezi-e a szenátusi voksolás eredményét és rács mögé küldi-e a miniszterelnök egyik bizalmasát és a kormánypárt egyik legbefolyásosabb politikusát.
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök és a kormányzó szociáldemokraták azért hívták össze sebtében a húsvéti vakáción lévő parlament keddi ülését, hogy megpróbálják eltüntetni a korábbi törvénytelenségek nyomait, azt, hogy nem igazították ki idejében a korábban már alkotmányellenesnek bizonyult törvénycikkelyt, sőt, ennek alapján megakadályozták egy korrupcióval gyanúsított szenátor előzetes letartóztatását.
A parlament keddi együttes ülésén a PNL is a kormánytöbbséggel voksolt, így egyetlen ellenszavazattal igazították az alkotmányhoz a törvényhozók státusáról szóló törvény vitatott cikkelyét.
Korábban Klaus Iohannis román államfő és több nyugati ország bukaresti nagykövetsége szót emelt szerdán amiatt, hogy a szenátus nem járult hozzá a korrupcióval gyanúsított Dan Sova szociáldemokrata szenátor előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06