Égett szag a repülőn
Kényszerleszállással ért földet egy Airbus A320-as
Kényszerleszállást hajtott végre a Vueling spanyol diszkont légitársaság Airbus A320-as utasszállító repülőgépe a barcelonai El Prat repülőtéren csütörtök délelőtt, ez ugyanaz a járműtípus, mint amelyik egyik gépe kedden lezuhant a francia Alpokban.
2015.03.26 12:49MTI
Az El Periodico című katalán újság internetes oldalán azt írja: a VLG1812-es számú járat Barcelonából indult Münchenbe, ám a kapitány a felszállást követően égett szagot érzett. "Elővigyázatosságból" a visszafordulás és a kényszerleszállás mellett döntött.
A La Vanguardia című lap úgy tudja, az égett szagot az utasok is érezték, akik "furcsa" zajokról is beszámoltak. A gép végül rendben leszállt, az utasok többsége pedig egy másik járattal már elindult Németország felé. A 132 utas közül 12 azonban úgy döntött, hogy inkább lemondja az utazást.
A repülőgépet jelenleg is vizsgálják a légitársaság műszaki szakemberei Barcelonában. Az El Periodico szerint a keddi tragédia miatt kialakul "pszichózis" is közrejátszatott abban, hogy inkább visszafordították a gépet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:42 Látványos égi jelenség figyelhető meg szombaton éjszaka
- 17:27 "Taves baxtalo Viktor!" - köszöntötte Kis Grófo Orbánt
- 17:17 Európa-liga - Szurkolókra támadó lengyel állampolgárokat fogtak el a rendőrök
- 17:11 A valaha élt legnagyobb termetű erszényes maradványait fedezték fel
- 16:31 Szijjártó: 25 milliárd forint értékű kínai beruházással 200 új munkahely jön létre Kaposváron
- 16:26 Agresszív manővert hajtott végre egy kínai vadászgép egy amerikai felderítőgép előtt - videó
- 15:57 Születésnapi üzenetek Orbán Viktornak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06