Tunéziai merénylet

Olaszország megerősítette katonai jelenlétét a Földközi-tengeren

Az Olaszország és Észak-Afrika közötti tengerszakaszon csütörtökön megemelték az olasz hadihajók és vadászrepülőgépek számát.

2015.03.19 17:57MTI

Roberta Pinotti olasz védelmi miniszter a külföldi turisták elleni tunéziai támadást követően úgy fogalmazott, hogy a Földközi-tenger középső térségében megerősítették az olasz katonai jelenlétet. A misszió a Mare sicuro (Biztonságos tenger) nevet kapta. Az olasz védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a dél-olasz partoktól 350 kilométeres távolságban levő Líbiában is "egyre rosszabb a helyzet".

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista fegyveresei egy csütörtöki Twitter-üzenetükben a Tuniszban meghalt egyik olasz áldozat fényképét közölték. A fényképet kísérő szöveg úgy fogalmazott, hogy "sikerült elpusztítani egy olasz keresztest".

Az olasz külügyminisztérium információi szerint a tuniszi Bardo Múzeumban túszul ejtett külföldiek között legalább száz olasz turista volt. Közülük ketten életüket veszítették, másik két olaszt az eltűntek között tartanak számon. Több mint tíz olasz megsebesült.

Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter szerint Olaszországot egyelőre nem fenyegeti közvetlen veszély. Ugyanakkor a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) jobbközép ellenzéki párt úgy látja, hogy a tunéziai merénylet egyenes támadás volt nemcsak az olasz turisták, hanem maga Olaszország ellen.

Az olasz titkosszolgálat hangsúlyozta, hogy Itáliában a következő hónapokban több kiemelt biztonsági intézkedést igénylő esemény kezdődik. Május elsején nyílik meg az Expo2015 milánói világkiállítás, amelyre húszmillió olasz és külföldi látogatót várnak. Április és június között Torinó városában kiállítják a Sindone szent leplét, amelyre szintén milliós zarándoktömeget várnak. December 8-tól pedig Ferenc pápa rendkívüli szent évet hirdetett meg, hívők tömegei várhatók az egész világból.

A Costa Crociere és az MSC olasz hajótársaság bejelentette, hogy mostantól a Földközi-tengeri körutazásaik nem tartalmazzák többé a tunéziai állomást. A tuniszi merényletben meghalt és megsérült olasz turisták mindegyike a két hajótársaság tengerjáróival érkezett az észak-afrikai ország fővárosába. Az áldozatok családtagjai szerint a hajótársaságokat is felelősség terheli azért, hogy védelem nélkül hagyták a turistákat. Az MSC tengerjárójával csütörtökön egy genovai szakközépiskola tanulói is Tunéziába érkeztek, de az őket kísérő iskolaigazgató a biztonságra hivatkozva nem engedte leszállni a diákokat a hajóról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.