Le Figaro

Az orosz-ukrán szembenállás kellős közepén találta magát az Euronews

A kelet-ukrajnai válság miatt kialakult orosz-ukrán szembenállás kellős közepén találta magát Európa legnézettebb hírtelevíziója, a Magyarországon is működő Euronews.

2015.02.16 19:55MTI

A Le Figaro című francia napilap hétvégi számában megjelent írás szerint Oroszországban az Euronews az egyetlen nemzetközi hírtelevízió, mióta 2014 végén Moszkva új szabályozást iktatott törvénybe a külföldi médiáról, s ezután az olyan neves televíziós csatornák, mint a BBC brit közszolgálati televízió vagy a CNN amerikai hírtévé kénytelenek voltak kivonulni az orosz piacról.

A lyoni központú Euronews helyzete mindenesetre a Le Figaro szerint elég sajátos: két hagyományosnak mondható részvényese, a France Télévisions francia állami médiavállalat - amely a részvények 22,8 százalékával rendelkezik - és az olasz RAI nemzeti műsorszolgáltató társaság - amely a részvények 20 százalékának tulajdonosa - mellett 15,25 százalékos részesedéssel harmadik legnagyobb tulajdonosa a VG TRK/RTR orosz állami médiatársaság, sőt az ukrán állami médiavállalat is a tulajdonosi csoport tagja.

A francia lap szerint az Euronews a két "ellenség" között őrlődve a kelet-ukrajnai konfliktusról a lehető legpártatlanabb módon igyekszik hírt adni. "Folyamatosan nagy nyomás nehezedik az Euronews-ra. Az oroszok azt róják fel nekünk, hogy az ukránokat pártoljuk, míg az ukránok szerint oroszbarátok vagyunk" - mondta Grégory Samak, a televíziós csatorna nemzetközi műsor-marketing és műsorszórási igazgatója.

Sőt mi több, a Le Figaro szerint Lettország soros elnöksége idején az Európai Unió is azt vetette az Euronews szemére, hogy nem játssza eléggé a Európa-párti média szerepét. Michael Peters, az Euronews vezérigazgatója erre azzal reagált: "mindenkinek el kell magyaráznom, hogy az Euronews nem propagandamédia, hanem különböző álláspontokat jelenít meg. Ez az utolsó híd Európa és Oroszország között".

Mindenesetre a csatorna így is gyakran kerül Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bírálatai kereszttüzébe, és nemrég az orosz médiahatóság panaszt emelt az Euronews ellen, amiért a tévécsatorna közölte a szatirikus francia hetilap, a Charlie Hebdo karikatúráit, amit Oroszországban előzőleg megtiltottak.

Mindennek ellenére az orosz tévénézők körében nagy népszerűségnek örvend a tévécsatorna: jelenleg 36 millió orosz háztartásban érhető el az Euronews, és ezzel az oroszok a hírcsatorna össznézőszámának harmadát teszik ki. A hírtelevízió az egész kelet-európai térségben közkedvelt - a régió az Euronews közönségének felét adja.

Az Euronews jelenleg tizenhárom nyelven sugározza műsorait, 155 ország 400 millió otthonába jut el. Műsorait 30 ország több mint 400 újságírója állítja össze.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.