Ukrán válság

Brit páncélozott csapatszállító járműveket szállítottak Ukrajnának

A Saxon típusú, felfegyverzetlen csapatszállítók szállításáról egy magánvállalat 2013-ban, még az ukrán válság kirobbanása előtt írt alá megállapodást Kijevvel.

2015.02.14 15:32MTI

Brit páncélozott csapatszállító járműveket szállítottak Ukrajnának - derült ki a The Guardian című napilap szombati cikkéből.

A brit védelmi minisztérium megerősítette az újság információit, és közölte, hogy a Saxon típusú, felfegyverzetlen csapatszállítók szállításáról egy magánvállalat 2013-ban, még az ukrán válság kirobbanása előtt írt alá megállapodást Kijevvel.

Ukrán források szerint eddig húsz páncélos érkezett meg a kelet-európai országba és további ötvenöt várható. A tárca szóvivője elmondta, hogy a brit kormány az ukrajnai konfliktus kitörése óta támogatja a halált nem okozó katonai eszközök szállítását az ukrán fegyveres erőknek.

"Ebben a tekintetben továbbra sem történt változás, nem küldtünk halált okozó fegyvereket" - szögezte le a tisztségviselő, aki szerint a Saxon típusú járművek "természetükből fakadóan védelmi jellegűek".

A tájékoztatás szerint a brit hadsereg az 1980-as években rendszeresítette a Saxon csapatszállítókat, három évvel ezelőtt azonban a hadrendből való kivonásuk mellett döntöttek. Csütörtökön Minszkben az úgynevezett "normandiai négyek" - az orosz, a francia és az ukrán elnök, valamint a német kancellár - megállapodtak, hogy szombat éjfélkor tűzszünet lép életbe Kelet-Ukrajnában, majd pedig kivonják a nehézfegyverzetet és Ukrajnában alkotmányreformot hajtanak végre.

Az ENSZ adatai szerint a kelet-ukrajnai válság tavaly áprilisi kirobbanása óta legalább ötezer ember életét vesztette az oroszbarát lázadók és az ukrán hadsereg közötti összecsapásokban, nagyjából tízezren pedig megsebesültek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.