Erőszak
Mexikóban széles körben elterjedt gyakorlat az emberek "eltüntetése"
Sok esetben a hatóságok is érintettek.
2015.02.14 23:30MTIMexikóban széles körben elterjedt gyakorlatnak számít az emberek erőszakos eltüntetése, sok esetben a hatóságok is érintettek - olvasható a témakörre szakosodott ENSZ-bizottság friss jelentésében.
A genfi székhelyű bizottság élesen bírálta a mexikói hatóságokat, amiért nem tudják elejét venni a tömeges eltüntetéseknek és nem vonják felelősségre azok elkövetőit. A testület arra szólította fel az észak-amerikai ország kormányát, hogy lépjen fel határozottabban az emberrablások ellen.
"A bizottság értesülései szerint Mexikó nagy részében általános gyakorlatnak számít az emberek erőszakos eltüntetése" - tudatta a szervezet, hangsúlyozva, hogy az országban gyakorlatilag nem születnek büntető ítéletek az ilyen esetekben.
A mexikói kormány szerint a bizottság jelentése nem tükrözi a valóságot, az ország vezetése ugyanis már korábban elkötelezte magát az erőszakos eltűnések megelőzésére és kivizsgálására irányuló erőfeszítések fokozása mellett. Tavaly szeptemberben egyszerre 43 egyetemi hallgatónak veszett nyoma a mexikói Guerrero szövetségi államban.
Az ügyben folytatott nyomozás eredményei szerint a fiatalokat a város polgármestere, José Luis Abarca hurcoltatta el helyi rendőrökkel, majd átadták őket a Guerreros Unidos nevű bűnbanda fegyvereseinek, akik - állítólag rivális bandát sejtve bennük - minden bizonnyal végeztek foglyaikkal, és a holttesteket elégették.
A mexikói kormány illetékese, Juan Manuel Gómez Robledo néhány héttel ezelőtt azt mondta, hogy készek eleget tenni az ENSZ-bizottság készülő ajánlásainak. Hivatalos adatok szerint mintegy 23 ezer embert tartanak nyilván eltűntként Mexikóban, de az emberjogi csoportok szerint a kormány listája meglehetősen hiányos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06