Ukrán válság
Schulz: Amíg nem lőnek, addig beszélnek egymással
Nagy előrelépésnek nevezte Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke az ukrajnai válság békés rendezése érdekében csütörtök hajnalra Minszkben megszületett tűzszüneti megállapodást.
2015.02.12 15:37MTI"Amíg nem lőnek, addig beszélnek egymással" - fogalmazta meg Schulz Brüsszelben, a délutánra tolódott uniós csúcskezdés előtt újságíróknak nyilatkozva azt a minimális elvárást, ami az eddigi értesülések szerint teljesülhet az ukrán és az orosz elnök, valamint a német kancellár és a francia államfő csaknem egész éjszaka folytatott egyeztetése nyomán.
Az EP-elnök ugyanakkor úgy vélekedett, hogy eddig nem kapott kellő hangsúlyt Ukrajna stabilizálásának, az ország működőképessége biztosításának a kérdése. Szerinte erről több szót kell ejteni az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek nem hivatalos értekezletén.
A brüsszeli csúcs előtt a közvetlenül Minszkből érkező Angela Merkel német kancellár először a jobbközép néppárti politikai családhoz tartozó csúcsvezetőket tájékoztatta a fehérorosz fővárosban tartott maratoni diplomáciai alkudozás kimeneteléről. Francois Hollande francia elnök ugyanezt tette a szociáldemokrata pártcsalád vezetőivel találkozva. Ezután a szintén Brüsszelbe repült Petro Porosenko ukrán elnökkel folytatnak eszmecserét az uniós csúcsvezetők, mielőtt saját körben áttekintenék a helyzetet és a tennivalókat.
Schulz meleg szavakkal méltatta Merkel és Hollande erőfeszítéseit, ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy minden tűzszüneti megállapodás csak annyit ér, amennyi megvalósul belőle.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:29 A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben
- 23:44 Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
- 22:25 Letartóztatták korrupció miatt az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- 21:24 Majoross Gergely lett a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
- 20:22 Cannes - Mesterséges intelligenciával erősítették a fesztivál biztonságát
- 20:13 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: megtalálták az egyik áldozat holttestét
- 19:21 Franciaországba rekordösszegű külföldi befektetés érkezik idén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06