Lassan, de biztosan
Horvátország hat év után kilábal a recesszióból
Az Európai Bizottság (EB) téli gazdasági előrejelzése 2015-ben 0,2, 2016-ban pedig egy százalékos gazdasági növekedést prognosztizált az országban.
2015.02.05 19:04MTIHorvátország hat év után kilábal a recesszióból - mondta Gordan Maras kisvállalkozási miniszter csütörtökön, miután az Európai Bizottság (EB) téli gazdasági előrejelzése 2015-ben 0,2, 2016-ban pedig egy százalékos gazdasági növekedést prognosztizált az országban.
Minden mutató, a fogyasztás, az export és a termelés növekedése is arra enged következtetni, hogy a kormány valamit jól csinált az elmúlt három évben, és sikerült az országot kihúznia a recesszióból - mondta a tárcavezető, majd hozzátette a 2014-es harmadik negyedévben valószínűleg a hazai össztermék (GDP) is bővülni fog.
A Horvát Statisztikai Hivatal (DZS) szerdán megjelentetett adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom 2,6 százalékkal növekedett tavaly decemberben. Ez sorrendben az ötödig hónap volt, amikor növekedést jegyeztek fel: 2013 közepe óta a legnagyobbat.
A DZS nemrég közzétett adatai alapján az ipari termelés is nőtt, sorrendben negyedik hónapja: decemberben 5,3 százalékkal, ami a legmagasabb érték 2009 eleje, a recesszió kezdete óta.
Horvátország ennek ellenére is a legrosszabbul teljesítő országok között szerepel az Európai Unóban.
Az EB elégedetlen, ugyanis a horvát államadóság 0,5 százalékkal nő 2015-ben és 2016-ban is, amiért erőteljes fiskális konszolidáció bevezetését fogják követelni Horvátországtól.
Boris Lalovac pénzügyminiszter szerint, nem szabad hatalmas elvárásokat támasztani vagy illúziókban élni, de a lényeg az, hogy elindult a gazdaságban egyfajta pozitív változás.
Horvátország ellen tavaly év eleje óta túlzottdeficit-eljárás folyik, az ország várhatóan csak 2016-ban tudja a költségvetési hiányt a GDP három százaléka alá szorítani, amely 2013-ban még öt százalékra rúgott.
A GDP-arányos államadósság 84,9 százalékos lesz ebben az évben, jövőre 88,7-re emelkedik, míg ez tavaly 81,4 százalék volt.
A munkanélküliség tavaly elérte a 17 százalékot, ebben az évben a becslések szerint csökkeni fog 16,8 százalékra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06