Párizsi vérengzés

Eltemették a Charlie Hebdo vezető karikaturistáját

Több százan búcsúztatták el pénteken Charbot, a Charlie Hebdo szatirikus hetilap igazgatóját és vezető karikaturistáját, akit január 7-én az újság 11 munkatársával együtt két dzsihadista a szerkesztőség épületében megölt.

2015.01.16 19:29MTI
Twitter TED Talks fans

A búcsúztatás helyszínére az Internacionálé dallamára kísért koporsót hatalmas tapssal fogadta a tömeg.

A Charb művésznéven ismert Stéphane Charbonnier búcsúztatásán, amelyet szülővárosában, a Párizs közeli Pontoise-ban tartottak, a hozzátartozókon és a lapnak a terrortámadást túlélt munkatársain kívül, megjelent a kormány több tagja, köztük Christiane Taubira igazságügyi, Najat Vallaud-Belkacem oktatási és Fleur Pellerin kulturális miniszter, valamint Jean-Luc Mélenchon, a kommunista Baloldali Front társelnöke.

"Charlie élni fog. A keményfejűek csapatának, amely ma hősét siratja, a büszkeségtől dobog a szíve. Ő volt a történelem egyik első olyan karikaturistája, aki az elveiért halt meg" - mondta a kommunista politikus.

Az épületből kiszorult több száz névtelen gyászoló óriásképernyőkön követte a szertartást, amelyen kollegái, politikusok és művészek búcsúztak a 47 éves karikaturista-lapigazgatótól.

A búcsúztatás után Charbot szűk családi körben temették el a pontoise-i temetőben.

A karikaturista 2009 óta irányította a 45 éve alapított lapot. Elkötelezett szélsőbaloldali gondolkodóként azt állította: nem fél senkitől. Neve 2013 tavasza óta szerepelt az angol nyelvű dzsihadista magazinnak, az Inspire-nak "az iszlám ellen elkövetett bűnök miatt élve vagy halva keresettek" listáján.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.