Zökkenőmentesítés

Zöldre festik a kerékpársávokat Bécsben

Mivel az osztrák fővárosban is gyakran előfordul, hogy a gyalogosok a kerékpársávra tévednek, kísérleti jelleggel zöldre festették a bicikliutak egy-egy szakaszát. Az újításnak köszönhetően a Ringen például 70 százalékkal csökkentek az ebből adódó konfliktushelyzetek.

2014.12.27 20:30ma.hu
Copyright fotó: Bubu Dujmic

Az osztrák fővárosban 2013-ban kezdődött az a kísérlet, amelynek keretében zöldre festették a kerékpársávok és -utak egy-egy szakaszán a burkolatotot, hogy így tegyék azokat felismerhetőbbé. Gyakran előfordult ugyanis, hogy például a Ringen a gyalogosok a biciklisek sávjában andalogtak, mert nem érzékelték, hogy rossz helyen sétálnak. A Westbahnhofnál pedig a Mariahilferstraße felől érkezők rövidítettek szívesen a bicikliúton át.

A tesztidőszak tapasztalatai azt mutatták, hogy érdemes az útburkolat színezésével jól elkülöníteni a kerékpársávokat. A Ringen például 70 százalékkal csökkent a rossz helyen haladó gyalogosok miatti konfliktushelyzetek száma. Vagyis a bicikliseknek kevesebbszer kellett hirtelen fékezniük vagy irányt változtatniuk, nehogy elüssenek valakit. A bicikliúton kóválygó gyalogosok száma pedig 37 százalékkal csökkent.

A Westbahnhof bejáratánál szintén drasztikus javulást értek el a zöldre festéssel. 42 százalékkal csökkent a kerékpársávon tartózkodó gyalogosok száma és ugyanennyivel kevesebb volt a konfliktushelyzet is. Rövidítő útvonalnak pedig 55 százalékkal kevesebben használták a bicikliutat.

De nemcsak a gyalogosok számára hasznos az újítás. „Főleg a kanyargósabb részeken a biciklisek számára is egyértelműbb, hogy hol haladhatnak” – mondja Martin Blum Bécs kerékpárosügyi megbízottja. Ettől függetlenül a kereszteződésekben és az autóforgalom miatt veszélyes helyeken továbbra is marad a piros felfestés.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.