Visszatérő téma
A korrupció felszámolását sürgette karácsonyi beszédében a spanyol király
A korrupció felszámolásának szükségességét hangsúlyozta első karácsonyi tévébeszédében a néhány hónapja trónra lépett VI. Fülöp spanyol király, akinek nővére ellen nemrég emeltek vádat egy adócsalási ügyben.
2014.12.26 04:30MTIBár a király név szerint nem említette nővérét, Krisztina hercegnőt, beszédében leszögezte, hogy "nem lehet különleges elbánásban részesíteni" a köztiszteletben álló posztokat betöltőket, és "a közhivatal-viselés nem lehet a haszonszerzés vagy a meggazdagodás eszköze".
Mindazonáltal azt is megjegyezte: biztató, hogy egyes korrupcióval vádolt elöljárókat bírósági eljárások során vonnak felelősségre tetteikért.
Az uralkodó elfogadhatatlannak nevezte az ország lassú gazdasági kilábalását és a magas munkanélküliséget. Emellett Katalónia és Spanyolország összetartozását hangoztatta.
A karácsonyi beszéd - amit a tévében minden évben milliók néznek - hagyományosan a legfontosabb megnyilatkozása a spanyol királyoknak. VI. Fülöp most először intézett karácsonyi beszédet a nemzethez azóta, hogy júniusban - apja, I. János Károly lemondása után - átvette a trónt.
A beszédnek külön pikantériát ad, hogy hétfőn úgy döntött a Palma de Mallorca-i felsőbíróság, hogy két rendbeli adócsalás vádjával bíróság elé kell állnia Krisztina hercegnőnek. Ez az első eset, hogy a spanyol királyi család egy tagját arra kötelezik, hogy jelenjen meg egy bíróság előtt. A királyi család tekintélyét erősen megtépázó korrupciós ügy elsőrendű vádlottja a hercegnő férje, aki az ügyészek szerint mintegy hatmillió eurót sikkasztott el.
A hercegnő és férje elleni eljárás mindazonáltal csak egy volt az utóbbi idők spanyolországi korrupciós ügyeinek hosszú sorában, amelyek az ország több nagyobb politikai pártját, sőt Rodrigo Rato korábbi gazdasági minisztert, a Nemzetközi Valutaalap egyik volt vezetőjét is elérték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06