Szűkszavúan
A pápa rendet rak a svájci gárda soraiban is
Ferenc pápa leváltotta Daniel Rudolf Anrigot, a pápa védelmét biztosító svájci gárdisták parancsnokát - jelentette be szerdán a Vatikán.
2014.12.03 10:47MTIDaniel Rudolf Anrigot 2008-ban XVI. Benedek nevezte ki öt évre a svájci gárda parancsnokának. Ferenc pápa 2013-ban meghosszabbította a parancsnok megbízatását, amelyet most hirtelen visszavont. A parancsnok leváltásának hírét a L'Osservatore Romano című szentszéki napilap közölte. Daniel Rudolf Anrignak január végén kell távoznia. Helyét a parancsnoki székben jelenlegi helyettese, Christoph Graf vehetné át. Anrig a svájci gárda 34. parancsnoka volt.
Találgatások kísérik a 42 éves parancsnok leváltását, ami a Vatikán történetében szokatlan módon négy sorban jelentettek be a L'Osservatore oldalain. Sajtóértesülések Ferenc pápa és a svájci gárda parancsnoka között megromlott a kapcsolat. Az egyházfő ugyanis túlzottnak tartja a svájci gárda katonai fegyelmét, és parancsnok elmozdítása az 1506-ban alapított pápai testőrség reformjának első lépése lehetne. Más források szerint a leváltás hátterében az áll, hogy Anrig parancsnok túl szigorú volt beosztottjaival. A feltételezések szerint a pápa azt is fenntartással fogadta, hogy a parancsnok lakást építtetett magának a gárda vatikáni kaszárnyájánál.
Kapcsolódó írások:
- Isten nevében folytatott erőszak - felemelte ellene a szavát Ferenc pápa
- Ezt mondta valójában Ferenc pápa az Európai Parlamentben - hallgassa meg!
- Ferenc pápa beszéde az Európai Parlamentben MP3!
- Ferenc pápa Strasbourgban: "Európa védje és oltalmazza az emberi méltóságot"
- Ferenc pápa az éhezés ellen: a javak igazságos elosztásáról
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06