Exit poll
Alig egy hónapja alapított párt nyerte a szlovén választásokat
A baloldali Miro Cerar Pártja (SMC) a voksok 37 százalékát szerezte meg, bő 17 százalékkal megelőzve a második helyre befutó, ellenzéki jobbközép Szlovén Demokrata Pártot (SDS).
2014.07.13 20:15MTIMiro Cerar jogászprofesszor alig egy hónapja alakított pártja nyerte meg a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat Szlovéniában a TV Slovenija és a POP TV által az interneten közzétett exit poll szerint.
A szavazóhelyiségek elhagyása után végzett közvélemény-kutatás eredményei azt mutatják, hogy a baloldali Miro Cerar Pártja (SMC) a voksok 37 százalékát szerezte meg, bő 17 százalékkal megelőzve a második helyre befutó, ellenzéki jobbközép Szlovén Demokrata Pártot (SDS).
A felmérés szerint a harmadik helyen a balközép Szlovén Nyugdíjasok Demokrata Pártja (DeSUS) végzett. Az SDS a felmérés eredményeinek ismeretében bejelentette, hogy nem ismerik el a választás tisztességét. Indoklásul vezetőjük, Janez Jansa egykori kormányfő bebörtönzését hozták fel.
A párt helyettes vezetője, Zvonko Cernac szerint megválasztott képviselőik ki fogják tölteni mandátumukat, de nem fognak betölteni semmilyen pozíciót a parlamentben, és alkalmi alapon döntik majd el, hogy részt vesznek-e az egyes üléseken.
A legnagyobb meglepetést az Egyesült Baloldal okozta – a jelentések szerint -, mert az exit poll szerint a voksok legalább 7 százalékát szerezte meg, miközben a választást megelőző utolsó közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy alig érik majd el a 4 százalékos parlamenti küszöböt. Amennyiben az exit poll eredményei pontosnak bizonyulnak, a szlovén törvényhozás 90 fős alsóházában helye lesz még a Szociáldemokratáknak (5,8 százalék), a keresztény irányultságú Új Szlovéniának (5,4 százalék) és a lemondott kormányfő új balközép pártjának, az Alenka Bratusek Szövetségének (4,7 százalék).
Három eddigi parlamenti pártnak viszont nem sikerült újráznia. A központi választási bizottság adatai alapján 16 óráig a szavazásra jogosult 1 millió 714 ezer 476 szlovén állampolgár 35,67 százaléka járult az urnák elé. Ez alacsonyabb részvétel, mint a korábbi években, 2011-ben például 16 óráig a választók 48,5 százaléka adta le a voksát.
A legtöbben 1990-ben szavaztak, amikor a függetlenségi népszavazáson 16 óráig már a választók 81,91 százaléka voksolt. A szlovének 19 óráig szavazhattak a 17 párt, valamint választási lista egyikére Szlovénia 3140 szavazóhelyén és 32 diplomáciai külképviseleten. A szlovén törvényhozás 90 mandátumáért 1134 jelölt verseng, 43 százalékuk nő.
A végleges és hivatalos eredményeket a levélszavazatok beérkezése és feldolgozása után teszik közzé várhatóan július 29-én. A Nemzetgyűlés alakuló ülését az előzetes tervek alapján augusztus 1-jén tartják, amikor az új képviselők leteszik esküjüket, és megválasztják a parlament elnökét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06