Harcok

Összecsapások Egyiptomban Murszi megbuktatásának első évfordulóján

Egyiptom-szerte legkevesebb húszan haltak meg csütörtökön, az iszlamista Mohamed Murszi tavalyi megbuktatásának első évfordulóján - jelentette az an-Níl egyiptomi hírtelevízió.

2014.07.04 03:40MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/meepoohfoto

A közel egy éve rács mögött ülő exelnököt támogatók gízai tüntetése elleni rendőrségi akcióban az an-Níl értesülései szerint egy ember vesztette életét. A helyszínről a Twitter közösségi oldalon terjesztett egyes jelentések ugyanakkor három halálesetről szóltak. A fokozott készenlétben lévő rendvédelmisek kilenc különböző városban összesen több mint százötven demonstrálót vettek őrizetbe.

A Sínai-félsziget és a Gázai övezet közti határ mentén elterülő Rafah város déli részén a fegyveres erők az Anszár Beit al-Makdisz nevű dzsihadista csoport tizenhét tagjával végeztek. Egy több iszlamista pártból és mozgalomból álló szövetség napokkal ezelőtt arra hívta fel az egyiptomiakat, hogy a július 3-i "államcsíny" évfordulóján "rohanják le" az ország fontosabb tereit és közlekedési csomópontjait. A felhívás szerint a nemzeti szintű mozgósítást országszerte a "düh napjai" fogják követni, amelyek a tavalyi hatalomváltás után létrejött berendezkedés végét és az egyiptomi forradalom helyreállítását hozzák el.

A biztonsági erők lezárták az egyiptomi forradalom jelképes helyszínét, a kairói Tahrír teret és a város számos más pontját is, amelyeket tűzszerészek fésültek át, miután az utóbbi egy hétben számos házi készítésű pokolgép robbant fel, több embert megölve. Az an-Níl szerint csütörtökön három, út mentén elhelyezett pokolgép robbant fel Kairóban, de senki nem sérült meg. A fővárostól nyugatra fekvő Kerdasza településen viszont egy robbanószerkezet a tettesek kezében lépett működésbe. A detonációban mindketten életüket vesztették.

Az iszlamisták által bejelentett országos szintű mozgósítás helyett csak pár száz ember vett részt a demonstrációkon, amelyeket a rendvédelmi erők viszonylag rövid idő alatt elfojtottak. Biztonsági források szerint azonban nem kizárt, hogy naplemente után, amikor a muzulmán egyiptomiak megtörik a ramadán alkalmából tartott böjtöt, újból felerősödnek a kormányellenes megmozdulások.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.