A törvényhozás tagjait is elcsípte a rendőrség

Tömeges letartóztatásokkal ért véget a hongkongi évfordulós felvonulás

Tömeges letartóztatásokkal ért véget Hongkongban a város Kínához történő visszacsatolásának évfordulóján tartott hagyományos felvonulás, amelyen százezrek vettek részt.

2014.07.02 07:18MTI
freedigitalphotos.net/worradmu

A helyi média szerdai legfrissebb jelentése szerint több mint félezer embert vettek őrizetbe.

A rendőrség azt közölte, hogy a felvonulást követő tüntetés résztvevői közül 511 embert vettek őrizetbe az éjszaka, illetve a reggeli órákban illegális gyülekezés és a rendőrök munkájának akadályozása miatt. Köztük volt a törvényhozás három tagja is.

A tüntetők demokráciát követeltek, "valódi" választási lehetőséget a soron következő, 2017-es kormányzóválasztáson, és néhányan találkozni szerettek volna a jelenleg hivatalban lévő kormányzóval.

Az utóbbi évek legnagyobb tömegeit megmozgató évfordulós, demokráciapárti felvonuláson a szervezők szerint 510 ezren vettek részt, a rendőrség szerint egy időben a legtöbben 98 600-an voltak az utakon. Mindkét szám a legnagyobb 2005 óta.

A szervezők a tavalyi felvonulás résztvevőinek számát 430 ezerre tették, míg 2004-ben állításuk szerint 530 ezren, 2003-ban mintegy félmillióan demonstráltak ily módon.

A több mint hétmilliós városban mozgalom indult annak érdekében, hogy a kormányzói posztra a jövőben nyilvános jelöléssel lehessen jelöltet állítani. A napokban befejeződött nem hivatalos "népszavazáson" csaknem 800 ezren fejezték ki támogatásukat ezzel kapcsolatban.

A hongkongi South China Morning Post című lap szerdán idézte Peking hongkongi összekötő irodájának igazgatóját, Csang Hsziao-minget, aki ismét kijelentette: sem a felvonulás, sem a "népszavazás" nem ingatja meg a központi kormányt abbéli eltökéltségében, hogy az általános választójogot a törvények szerint érvényesítse.

Ez azt jelenti, hogy egy jelölőbizottság állít majd konzultációkat követően jelöltet vagy jelölteket. Peking a közelmúltban kormányzati dokumentumot adott ki, amelyben világossá tette, hogy a Hongkong számára 17 éve garantált "nagyfokú autonómia" nem egyenlő a teljes autonómiával és a hatalom decentralizálásával.

A Foglald el a központot (Occupy Central) elnevezésű mozgalom ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy ha nem kapnak érdemi választ javaslataikra, elfoglalják Hongkong üzleti negyedét. A városvezetés az erőszaktól, valamint a térségi kereskedelmi központ megbénításától tartva ettől igyekszik eltántorítani őket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.