Biztonság és stabilitás

Történelmi látogatáson Iránban a kuvaiti emír

Először érkezett Iránba hivatalos látogatásra a kuvaiti emír, Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir asz-Szabáh sejk: a történelmi jelentőségűnek minősített, vasárnap kezdődött vizit hozzájárulhat a Perzsa-(Arab-)öböl térségének biztonságához és stabilitásához.

2014.06.01 20:08MTI
freedigitalphotos.net/adamr

A síita Irán és az öböl menti szunnita monarchiák közötti kapcsolatok az utóbbi időben annak ellenére javulásnak indultak, hogy a felek a szembenálló oldalakat támogatják a szíriai belháborúban: az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) hat tagállama a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen küzdő felkelők szoros szövetségese, míg Teherán a damaszkuszi kormányzatot segíti.

"Kölcsönös és történelmi érdekeink vannak Kuvaittal és készen állunk ezen kapcsolatok kiterjesztésére" - jelentette ki vasárnap Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter az Irna hivatalos hírügynökség tájékoztatása szerint.

A két ország közötti kapcsolatok a mérsékeltnek tartott Haszan Róháni iráni elnök 2013 júniusi megválasztása után kezdtek javulni. Róháni a teheráni kormányzati palotában fogadta az emírt. Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir asz-Szabáh a kétnapos látogatás során a tervek szerint találkozni fog Ali Hamenei ajatollahhal, Irán legfőbb politikai és vallási vezetőjével is. A sejket a külügyi, az olajügyi, a pénzügyi és kereskedelmi, valamint az iparügyi tárca vezetői kísérték iráni útjára.

A pánarab al-Haját napilap pénteki számában idézte a kuvaiti külügyminiszter-helyettes szavait, aki szerint országa készen áll arra, hogy közvetítsen Irán és Szaúd-Arábia között.

Rijád egészen a közelmúltig figyelmen kívül hagyta Irán közeledési szándékát, májusban azonban Szaúd-Arábia külügyminisztere váratlanul hivatalos látogatásra hívta meg iráni kollégáját a két ország közötti kapcsolatok javítása érdekében.

Az iráni diplomácia vezetője mindazonáltal vasárnap közölte, hogy nem tud eleget tenni a meghívásnak, mert részt kell vennie a Teherán atomprogramjáról folytatott nagyhatalmi tárgyalásokon.

Az öböl menti államok attól tartanak, hogy a síita Irán vezető szerepre törekszik a térségben, és ez felekezeti ellentéteket szülhet a szunnita monarchiákban. A szomszédos országok vezetői attól is tartanak, hogy civil nukleáris programjának leple alatt Irán atomfegyver előállítására törekszik, míg Teherán váltig állítja, hogy programja kizárólag békés célú, energiatermelést szolgál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.