Az államfő lemondását követelik
Több ezren a Közép-afrikai Köztársaság utcáin
Több ezren vonultak pénteken a Közép-afrikai Köztársaság fővárosa, Bangui utcáira, hogy az államfő lemondását és a burundi békefenntartó erők kivonását követeljék; az összetűzésekben legkevesebb ketten meghaltak, és többen súlyosan megsebesültek.
2014.05.30 13:15MTIFrancis Che, az Afrikai Unió (AU) békefenntartó missziójának vezetője elmondta, hogy fegyveres tüntetők egy csoportja tüzet nyitott a burundi békefenntartók bázisára, akik visszalőttek a tiltakozókra.
Az áldozatok száma tovább emelkedhet, mivel a sebesültek közül többek állapota válságos. Tüntetők csoportjai azért vonultak Bangui repülőterére, valamint a belvárosban található elnöki palota elé, hogy Catherine Samba-Panza ideiglenes államfő távozását, valamint a nemzetközi békefenntartó erők, különösképpen a burundi katonák kivonulását kérjék.
A lakosság azzal vádolja a burundi csapatokat, hogy teret engedtek a keresztényellenes erőszak elharapódzásának. Az országban állomásozó francia kontingens és az afrikai erők (MISCA) pénteken közleményt adtak ki, amelyben hangsúlyozták, hogy a legnagyobb elszántsággal válaszolnak a katonáik elleni bármilyen támadásra vagy a lakosság fenyegetésekre.
Pénteken már a második napja kísérték heves összecsapások a tüntetéseket Banguiban. Teljesen megbénult a közlekedés, zárva tartottak az üzletek, és a tüntetők barikádokat emeltek a főbb közlekedési csomópontoknál. Előző nap muszlim fegyveresek támadtak egy katolikus templomra, és a támadásban tizenöt ember életét vesztette.
A világ egyik legszegényebb országában azután kezdődött fegyveres konfliktus a muzulmánok és a keresztények között, hogy tavaly márciusban a muszlim lázadók megdöntötték a keresztény Francois Bozizé elnök hatalmát.
Az egykori francia gyarmaton ezután véres összetűzések törtek ki a Séléka muzulmán szervezet fegyveresei és az ellenük fellázadt keresztények között. A konfliktusban óvatos számítások szerint is több mint kétezren vesztették életüket, és közel 700 ezren hagyták el otthonukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06