Az EP-választás utórengései
Nem rakják ki a Fideszt az Európai Néppártból
A Fidesz és a Hajrá Olaszország az Európai Néppárt stabil tagja, és az is marad.
2014.05.27 18:05MTIA fentieket Hans-Peter Friedrich, a bajor konzervatív CSU politikusa, a CDU/CSU pártszövetség parlamenti (Bundestag-) frakciójának helyettes vezetője jelentette ki.
A Fidesz és a Hajrá Olaszország kizárására irányuló követelés "lerántja a leplet arról, hogy a német szociáldemokraták sajátos felfogást vallanak az európai demokráciáról és sokszínűségről" - mondta a konzervatívok frakcióvezető-helyettese.
Hozzátette, hogy a követeléssel előálló Sigmar Gabrielnek, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének inkább azon kellene eltöprengenie, hogy mit keresnek baloldali szélsőségesek a szocialisták európai pártcsaládjában.
A CSU-s politikus hangsúlyozta, hogy az Európai Néppárt mély társadalmi beágyazottsággal rendelkező pártcsalád, amely a tagjai által közösen vallott értékek alapján nagyban előre mozdította az európai integrációt.
Sigmar Gabriel hétfőn azt mondta, szerinte a konzervatívoknak világossá kell tenniük, hogy az Európai Néppártban nincs helye Európa-ellenes és jobboldali populista pártoknak, mint a Fidesz és a Hajrá Olaszország.
A CDU/CSU-val nagykoalícióban kormányzó SPD elnöke kiemelte, hogy a szociáldemokraták nem hajlandók együttműködni szélsőségesekkel, "csak azért, hogy többséget szerezzenek" az Európai Parlamentben (EP), de azt sem lehet megengedni, hogy "végül olyan pártok döntsenek Európa jövőjéről, mint a Silvio Berlusconi-féle Hajrá Olaszország, vagy az Orbán Viktor-féle Fidesz".
Hangsúlyozta, hogy "a politikai akarat- és többségképzés nem függhet populistáktól és szélsőségesektől, és ez a CDU/CSU felelőssége is".
A CDU főtitkára, Peter Tauber az SPD elnökének nyilatkozatára reagálva azt mondta, hogy "mint minden családra, a pártcsaládokra is érvényes, hogy az ember nem válogathatja meg a rokonait". Hozzátette: "biztos vagyok benne, hogy Sigmar Gabriel ezt gondolja egyes kelet-európai szocialista testvérpártokról".
Az EP külügyi bizottságának elnöke, a CDU-s Elmar Brok úgy vélte, hogy az SPD elnöke egy "ócska kis trükköt" vetett be, hogy megpróbálja megváltoztatni a szocialisták számára kedvezőtlen erőviszonyokat az EP-ben.
A szocialista pártcsaládnak inkább a saját háza előtt kellene söprögetni, hiszen Bulgáriában a szocialisták "egy fasiszta párt támogatásával" kormányoznak, és az Európai Bizottságnak fel kellett lépnie a romániai szocialista kormánnyal szemben az igazságszolgáltatás függetlenségének megsértése miatt - mondta Elmar Brok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06