Több mint 160 embert elítéltek

Hosszú börtönévek várnak a Muzulmán Testvériség támogatóira

A Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom több mint 160 támogatóját sújtotta 10-15 évig terjedő szabadságvesztéssel vasárnap két egyiptomi bíróság.

2014.05.18 17:01MTI
freedigitalphotos.net/worradmu

Az első, Kafr es-Sejk tartományban tartott tárgyaláson az iszlamista szervezetet 126 állítólagos támogatóját ítélték 10-10 év börtönbüntetésre.

A vád szerint az elítéltek a Nílus-deltában található körzetben tavaly augusztusban kirobbant zavargások alatt megtámadtak több rendőrőrsöt, és erőszakcselekményekre bujtogatták az átmeneti kormány és a hadsereg ellen tüntető tömegeket - jelentette a Nile TV nevű közszolgálati televíziócsatorna.

Az észak-afrikai országon heves erőszakhullám söpört végig, miután a biztonsági erők tavaly augusztus 14-én a fővárosban feloszlatták az iszlamista Mohamed Murszi exelnök megbuktatása ellen demonstrálók két táborát. A katonai akció során több száz, egyes források szerint közel ezer ember vesztette életét.

Az országszerte utcára vonuló felbőszült tömegek elsősorban az általuk államcsínynek nevezett tavaly július 3-ai hatalomváltást végrehajtó biztonsági erők épületeit vették célba, de rátámadtak a keresztény kisebbség számos tagjára és intézményére is.

A vasárnapi tárgyaláson Haszan Faríd bíró az elítélteket azzal is vádolta, hogy a Mohamed Murszi mögött álló, és múlt decemberben hivatalosan is terrorcsoporttá nyilvánított Muzulmán Testvériség tagjai.

Az ítélethirdetést a vádlottak "le a katonai hatalommal" kiáltásai kísérték, utalva ezzel arra, hogy a jelenlegi átmeneti kormány az iszlamista rezsim megbuktatásával, a hadsereg segítségével került hatalomra. A közelgő elnökválasztást nagy valószínűséggel a fegyveres erők nemrég leköszönt főparancsnoka, Abdel-Fattáh esz-Szíszi fogja megnyerni.

Ugyancsak vasárnap egy kairói törvényszék 15-15 év szabadságvesztésre ítélt 37 embert, akiket azzal vádolnak, hogy fel akarták robbantani a főváros egyik metróállomását. Egy kiskorú is a vádlottak padján ült, ő három év börtönbüntetést kapott.

A bírói határozat az alpereseket ezen kívül fejenként 20 ezer egyiptomi font (közel 630 ezer forintot) pénzbírság megfizetésére kötelezi. Az észak-afrikai országban több tömeges ítélet született a tavaly nyári zavargásokkal kapcsolatban. Áprilisban világszerte nagy felháborodást váltott ki egy felső-egyiptomi bíró, aki két villámperben majdnem 1200 emberre mondta ki a halálbüntetést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.