Ezúttal Banglades mellett

Több száz halott is lehet egy újabb kompbalesetben!

Kétszáz utassal a fedélzetén elsüllyedt egy komp a bangladesi főváros, Dakka közelében.

2014.05.15 15:45MTI
Forrás: Youtube

A tájékoztatás szerint legalább kilenc holttestet, közöttük nőket és gyerekeket emeltek ki a Meghna folyóból, 27 kilométerre Dakkától, Raszulpur településnél.

"Attól tartunk, hogy további holttestek vannak a hajó belsejében, és azt sem tudjuk biztosan, hány utas tartózkodott pontosan a kompon" - közölte Szaiful Hasszán Badal, Munsigandzs tartomány helyettes rendőrfőnöke. Hozzátette, hogy akár háromszázötven ember is utazhatott a kompon.

A Miradzs-4 komp a viharos időben merült el a hajnali órákban. A vízi jármű Sariatpurból tartott a fővárosba. Az erős sodrás és a hatalmas hullámok ellenére néhány embernek sikerült partra úsznia.

A mentésbe bevonták a haditengerészet és a parti őrség egységeit is.

Bangladesben a komphajók üzemeltetői nem vezetnek utaslistát, így lehetetlen megállapítani, hányan utaznak egy-egy kompon.

A 160 millió lakosú Bangladesben a rossz hajók, a laza szabályozás és a vízi járművek túlzsúfoltsága miatt gyakoriak az ehhez hasonló kompbalesetek. 2012 márciusában legkevesebb 112 halálos áldozatot követelt egy kompbaleset Munsigandzs tartományban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.