A HRW szerint
Klórgázt vetett be a szíriai kormány?
Állítólag meggyőző bizonyítékok utalnak arra, hogy a kormányerők helikopterekről ipari klórgázzal töltött robbanószerkezeteket dobtak le három észak-szíriai falura április közepén.
2014.05.13 10:49MTIKlórgázt vetettek be felkelők kezén lévő településeken a szíriai kormányerők - állította kedden a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet.
A szervezet szerint meggyőző bizonyítékok utalnak arra, hogy a kormányerők helikopterekről ipari klórgázzal töltött robbanószerkezeteket dobtak le három észak-szíriai falura április közepén. Ezt a HRW videofelvételek, fényképek, illetve tíz szemtanúval készített interjúk alapján állítja.
Bár az ipari klórgáz nem igazán hatékony fegyverként, annak bevetése a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény megsértésének számít, amelyhez Szíria tavaly októberben csatlakozott - azután, hogy egy Damaszkusz környéki, több száz halálos áldozatot követelő ideggáz-támadást követően felmerült egy nyugati katonai beavatkozás lehetősége.
A szíriai ellenzék és a rezsim április folyamán egymást vádolták klórgáz bevetésével, de a HRW szerint csak a rezsim rendelkezik harci helikopterekkel, így nem állhatnak a felkelők a támadás mögött. A HRW szerint a rezsim célja a gázbombákkal az emberek megfélemlítése volt.
Arról nem érkeztek jelentések, hogy a támadásokban bárki is életét vesztette volna, de hírügynökségek korábban arról számoltak be, hogy több tucat embert kezeltek mérgezéssel az érintett településeken.
A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) - amely a szíriai vegyi fegyverek tavaly, a damaszkuszi támadással kapcsolatban elrendelt leszerelését felügyeli - április végén közölte, hogy vizsgálja a klórgáz bevetésére vonatkozó értesüléseket, de azóta nem szolgált információval az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06