Elszámoltathatóság
Ferenc pápa megunta a pedofilokat
Világos és hatékony szabályok alapján elszámoltathatók lesznek azok a püspökök és más egyházi tisztségviselők, akik nem jelentik a molesztálás gyanúját vagy nem védik meg a gyereket a pedofil papoktól.
2014.05.03 16:36MTIÁldozatokat tömörítő csoportok régóta azzal vádolják a Vatikánt, hogy nem hajlandó megbüntetni azokat a püspököket és elöljárókat, akik fedezik a gyerekeken nemi erőszakot elkövető vagy őket molesztáló papokat. A jogvédő csoportok épp az elszámoltathatóságot nevezték meg a Ferenc pápára váró egyik legnagyobb feladatnak és az általa létrehozott bizottság fokmérőjének.
A decemberben alapított bizottság, amelynek tagjait márciusban nevezte ki a pápa, most tartotta első ülését. A nyolcfős testület nevében Sean O'Malley, Boston érseke újságíróknak szombaton arról beszélt, hogy a jelenlegi egyházi törvények alapján a püspökök ugyan számon kérhetők, ha nem védik meg a gyerekeket, de ezek a szabályok nem bizonyultak hatékonynak, ezért újakra van szükség. Elképzelhetőnek tart többek között egy nyílt eljárás irányába vezető lépéseket.
A bizottság tagjai közleményben hangsúlyozták, hogy az egyház elszámoltathatósága "rendkívül fontos" számukra, és kiemelték, milyen "lesújtó következményekkel" jár az áldozatokra nézve, ha nem jelentik a bántalmazást. Hangsúlyozták, hogy nem amerikai vagy ír jelenségről van szó, az egész világon szembe kell nézni vele, ebben pedig fontos szerepet játszik az oktatás. Megjegyezték, hogy "ezzel a kérdéssel kapcsolatban még mindig jelentős a közöny és a tagadás".
Marie Collins, a testület ír tagja - egykori áldozat - reménytelinek nevezte a bizottság első ülését, elsősorban azért, mert rögtön felmerült a számonkérés ügye. "Tudom, hogy nagyon sok áldozat van a világon, aki reménykedik, és nagy elvárásai vannak ezzel a bizottsággal kapcsolatban" - tette hozzá.
O'Malley szerint a testület ajánlásokkal fog szolgálni az egyes országok püspöki konferenciáinak, hogy azok javítsák a bántalmazásra vonatkozó irányelveiket. Nemrég az olasz konferencia kiadta iránymutatásait, amelyekben az szerepelt: nincs jogi kötelezettség arra, hogy a vélt molesztálásokat jelentsék a rendőrségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06