Ukrán válság

Bírálják Schrödert, amiért Putyinnal ünnepelte születésnapját

Provokációnak nevezte a német kormány emberi jogi megbízottja, hogy Gerhard Schröder volt kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnök társaságában ünnepelte a 70. születésnapját.

2014.04.29 16:15MTI

"A demonstratív ölelkezés cinikusnak tűnhet mindazok számára, akik Oroszországban küzdenek az emberi jogok tiszteletben tartásáért és Putyin erőszakos külpolitikája ellen" - mondta Christoph Strässer kedden a Die Welt című lapnak Gerhard Schröder Szentpéterváron tartott hétfői születésnapi ünnepségével kapcsolatban, amelyről a volt kancellárt és az orosz elnököt szívélyes baráti ölelkezés közben ábrázoló fényképet közölt egy orosz hírportál.

Ez az "egymás nyakába borulás éppen most, az ukrajnai válság idején provokáció" - jelentette ki az emberi jogi megbízott, Schröder pártja, a szociáldemokraták (SPD) politikusa.

Az SPD parlamenti frakcióvezetője, Thomas Oppermann visszafogottabban nyilatkozott. A parlament kormánypárti frakcióinak tanácskozását záró sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy a volt kancellár az ünnepségen elmondta az orosz elnöknek, hogy Moszkvának tennie kell Ukrajna további destabilizálása ellen és az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadár fegyveresek által foglyul ejtett EBESZ-megfigyelők szabadon engedéséért.

Volker Kauder, a CDU frakcióvezetője a tájékoztatón azt mondta: amennyiben a következő napokban kedvező hírek érkeznek Moszkvából, "újra kell értékelni" a Schrödert Putyin karjaiban ábrázoló felvételt.

Ugyanakkor a kancellári hivatal szerint Gerhard Schröder nem tölt be közvetítői szerepet az ukrajnai válságban. A kancellária név nélkül nyilatkozó képviselői hangsúlyozták, hogy Schröder már nem folytat politikai tevékenységet és a kormány nem bízta meg semmilyen feladattal.

Az ellenzéki Zöldek szerint Gerhard Schröder - aki 1998-tól 2005-ig, az SPD és a Zöldek koalíciója idején volt kancellár - a szentpétervári születésnapi partival veszélyezteti a német kormány hitelességét, és különösen az SPD-s külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier válságkezelő erőfeszítéseit. Schröder az ukrajnai válság kirobbanása óta mindent megtesz azért, hogy Németországot minél kevésbé vegyék komolyan Oroszországban - nyilatkozott Katrin Göring-Eckardt, a Zöldek frakcióvezetője.

Forrás: Youtube

Az ünnepséget az Északi Áramlat földgázvezetéket üzemeltető társaság szervezte. A rendezvényen részt vett többek között Philipp Missfelder, a CDU parlamenti frakciójának a vezető külpolitikai szakpolitikusa, Erwin Sellering, Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány SPD-s miniszterelnöke, Németország moszkvai nagykövete és Alekszej Miller, a Gazprom orosz energetikai társaság elnöke.

Az Északi Áramlat Oroszországot Németországgal köti össze Ukrajna és Lengyelország megkerülésével. A Balti-tenger alatt húzódó vezeték a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi Greifswaldnál éri el Németországot. A több mint 1200 kilométeres vezetékpár megépítését Gerhard Schröder már kancellárként is támogatta, és kormányfői megbízatása után vezető pozíciót vállalt a beruházást irányító és a vezetéket üzemeltető társaságban, amelynek többségi tulajdonosa a Gazprom. Jelenleg a részvényesek bizottságának elnöke.

A volt kancellár április 7-én töltötte be 70. életévét, és egyes értesülések szerint az ukrán válság miatt rendezték megkésve a szentpétervári ünnepséget Putyinnal, akit Schröder közeli barátjaként tartanak számon.

Berlin és Moszkva kapcsolata az ukrajnai válság miatt igen feszült. A német kormány képviselői az utóbbi napokban több alkalommal felszólították a moszkvai vezetést, hogy tartózkodjon az Ukrajna stabilitását veszélyeztető lépésektől és vesse latba befolyását az elfogott EBESZ-megfigyelők - köztük négy német - szabadon engedéséért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.