Fokozódik az erőszak
Forradalom lesz Egyiptomban a tömeges halálbüntetések miatt?
Forradalomra hívja az egyiptomiakat a Muzulmán Testvériség a hétfői tömeges halálbüntetések miatt.
2014.04.29 14:45MTIAz iszlamisták hívei által 2013-ban létrehozott, "Nemzeti Koalíció a Törvényesség Támogatásáért" nevű mozgalom szerdára tömegtüntetéseket jelentett be. A keddre virradó éjjel terjesztett felhívásukban az aktivisták úgy fogalmaztak, hogy a jogtalanul halálraítéltek kiáltásai "a fosztogatók kastélyaiba" is elhallatszottak.
Az elítélteket azzal vádolják, hogy az ellenzék és az iszlamista Mohamed Murszit elnöki tisztségéből elmozdító biztonsági erők közti, tavaly augusztusi véres összecsapások alatt Minja tartományban megtámadtak egy rendőrőrsöt, és megöltek egy rendőrtisztet. A halálraítéltek között van Mohamed Badíe, a Muzulmán Testvériség első számú vezetője is.
Az észak-afrikai ország törvényei előírják, hogy a halálbüntetések végrehajtása előtt azokat az egyiptomi főmuftinak jóvá kell hagynia. A bírósági határozatot várhatóan mind a főügyészség, mind a védőügyvédek meg fogják támadni - a döntés jogszerűségét illetően még az ügyészség is kételyeit hangoztatta.
A közelmúlt történelmének legnagyobb tömegperére egy hónappal azután került sor, hogy ugyanez a törvényszék a mozgalom 529 aktivistájára mondott ki halálos ítéletet. Ez utóbbi döntést Sauki Ibráhim Allám főmufti csupán harminchét esetben látta indokoltnak, a többi 492 ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre módosította.
Az alpereseket képviselő ügyvédek elmondása szerint mindkét esetben csupán két, egyenként néhány órás ülés után született ítélet, anélkül, hogy lehetőségük lett volna védenceik ügyét ismertetni.
A tömeges halálos ítéletek világszerte felháborodást váltottak ki. A nyugati kormányok és nemzetközi szervezetek mellett Irán is hevesen bírálta a törvényszék hétfői döntését. Marzíje Afham iráni külügyi szóvivő úgy fogalmazott, hogy "a halálbüntetések az egyiptomi forradalom kinyilvánított céljaival szöges ellentétben állnak".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06