Aszad optimista
Szíria: az év végéig befejeződnek a harcok?
"Aszad ereje abban a tényben gyökerezik, hogy Janukoviccsal ellentétben neki gyakorlatilag nincsenek belső ellenségei. Sőt mi több, rokonai nem alkudoznak, és nem a pénztárgépet fosztogatják, hanem küzdenek".
2014.04.08 04:28MTIBassár el-Aszad szíriai elnök arra számít, hogy a polgárháborús összecsapások nagyrészt befejeződnek az év végéig - közölte Szergej Sztyepasin korábbi orosz kormányfő hétfőn. Sztyepasin, Vlagyimir Putyin elnök szövetségese és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) korábbi vezetője - aki a múlt héten Damaszkuszban találkozott Aszaddal - Moszkvában tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy a szíriai államfő magabiztos, kiváló formában van, és kézben tartja az eseményeket.
"Ezt mondta nekem, ebben az évben lezárul a szíriai katonai tevékenység aktív fázisa, és aztán kénytelenek leszünk azzal foglalkozni, amit mindig is csináltunk, a terroristák elleni harccal" - közölte Sztepasin. A szíriai elnök hozzátette: "Mondd meg Vlagyimir Vlagyimirovicsnak (Putyinnak), hogy én nem Janukovics vagyok, én nem megyek sehova," utalva a hatalmától februárban megfosztott Viktor Janukovics ukrán elnökre, akit az orosz vezetők erősen bíráltak amiatt, hogy bukása után elmenekült országából.
A Borisz Jelcin elnöksége idején, 1999-ben miniszterelnöki pozícióban lévő Sztyepasin úgy vélte, hogy Aszadot nem fenyegeti hasonló veszély, és valószínűleg megnyeri az idén esedékes elnökválasztásokat. A libanoni Hezbollah radikális síita szervezet vezetője egy hétfőn megjelent interjúban kijelentette, hogy elmúlt Szíria felosztásának és az elnök hatalomból való eltávolításának veszélye. "Aszad ereje abban a tényben gyökerezik, hogy Janukoviccsal ellentétben neki gyakorlatilag nincsenek belső ellenségei. Sőt mi több, rokonai nem alkudoznak, és nem a pénztárgépet fosztogatják, hanem küzdenek" - fejtegette Sztyepasin, és kiemelte a szíriai hadsereg kiemelkedő küzdőszellemét.
A szíriai elnök ellen harcoló lázadók az utóbbi hetekben számos vereséget szenvedtek el, elsősorban a libanoni határvidéken. A Hezbollah erői az Aszadhoz hű csapatokat támogatják. Az immár három éve tartó és több mint 150 ezer halálos áldozattal járó szíriai polgárháborúban Moszkva az Aszad-rezsim legjelentősebb támogatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06