Március 15.
Határon túli megemlékezések a nemzeti ünnepen
Erdélyben, Vajdaságban, Kárpátalján hivatalos anyaországbeli képviselet is lesz.
2014.03.15 08:55MTIErdélyben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára vesz részt március 15-i megemlékezéseken. Semjén Zsolt a kézdivásárhelyi emlékünnepségen mond beszédet a délelőtt folyamán. Maksán Németh Zsolt és Toró T. Tibor, az Erdélyi Néppárt elnöke részvételével rendeznek ünnepi megemlékezést. A parlamenti államtitkár emellett beszédet mond a sepsiszentgyörgyi ünnepségen is. Nagyváradon mond beszédet Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Tusnádfürdőre várják Bíró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt elnökét.
A vajdasági központi megemlékezés vendége Szabadkán Martonyi János külügyminiszter lesz.
Kárpátalján, Ungváron Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség központi megemlékezésén vesz részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06