Hol lehet?

Mégsem a Malaka-szorosnál tűnt el az utasszállító

Tagadta azt a neki tulajdonított közlést Rodzali Daud tábornok, a malajziai légierő parancsnoka szerdán, hogy egy katonai radarnak sikerült észlelnie a Malaysia Airlines eltűnt gépét, amint az visszafordult, átrepült az ország fölött, és az attól nyugatra lévő Malaka-szoros felé vette útját.

2014.03.12 09:20MTI
YouTube

A tábornok utalt egy március 9-ei nyilatkozatára, miszerint a légierő "nem zárja ki a levegőben való visszafordulás lehetőségét", és a mentési erőfeszítések kiterjedtek a szoros északi részén lévő Penang-sziget körüli vizekre is.

Hozzátette azonban: előfordulhat, hogy a radaradatok nem egyértelműek, vagy értelmezésre szorulnak, főként, ha a megfigyelt repülőgépnek működési hibája van. Szavait megerősítette Azharuddin Abdul Rahman, a polgári repülés vezetője is.

Egy ausztrál tv-állomás híre szerint az eltűnt gép első tisztje, Fariq Abdul Hamid két éve behívott két nőt a pilótafülkébe repülés közben. Egyikük most szerdán a tv hírműsorában elmondta, hogy ő és a barátnője a thaiföldi Phuket és a malajziai Kuala-Lumpur közötti egyórás úton végig benn lehettek a fülkében, a pilóták beszélgettek velük és dohányoztak is, annak ellenére, hogy mindkettő szigorúan tilos.

Az adásban megszólaló Jonti Roos úgy látta, hogy ez nem volt szokatlan a gép személyzete számára. Hugh Dunleavy, a Malaysia Airlines kereskedelmi igazgatója szerdán a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, "nincs okunk feltételezni, hogy a személyzet bármilyen cselekedete okozta a gép eltűnését".

A keresés tovább folyik a Kína és az Andamán-tenger közötti nagy területen, a hatóságok még mindig nem jutottak közelebb annak kiderítéséhez, hogy mi történt a géppel és a fedélzetén lévő 239 emberrel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.