Üzletben nincs barátság
Az amerikai légierő továbbra is igényli az orosz rakétahajtóműveket
"Nagyon tüzetesen vizsgáljuk a jelenlegi kétoldalú helyzetet annak érdekében, hogy megbizonyosodjunk róla, meg tudjuk védeni a szállításokat."
2014.03.12 06:20MTIAz ukrajnai válság nem fenyegeti az együttműködést az amerikai légierő és az NPO Energomas orosz cég között, amely rakétahajtóműveket szállít a nagyméretű amerikai kém- és katonai műholdak pályára állításához - közölte kedden Eric Fanning, a légierő államtitkára. "Nagyon tüzetesen vizsgáljuk a jelenlegi kétoldalú helyzetet annak érdekében, hogy megbizonyosodjunk róla, meg tudjuk védeni a szállításokat. Nem láttam semmi olyat az egyik oldalról sem, ami arra utalna, hogy a szállítások veszélybe kerültek volna" - mondta Fanning.
Az Energomas által gyártott, RD 180-as típusú hatóműveket a Lockheed Martin és Boeing közös vállalkozása, a United Launch Alliance használja fel az Atlas V-ös típusú rakéták meghajtására. Fanning kijelentette, hogy az amerikai légierőnek nem áll rendelkezésére elegendő a - kizárólag az orosz cég által gyártott - hajtóművekből ahhoz, hogy megvalósítsa a katonai és kémműholdak pályára állítására vonatkozó, 2016-ig terjedő programját. Az orosz hajtóművektől való amerikai függőség régóta aggodalmakat kelt a kongresszusban, és ezeket csak tovább súlyosbította az Egyesült Államok és Oroszország között a Krím orosz elfoglalása miatt kialakult feszültség.
Az államtitkár szerint az Egyesült Államok vizsgálja annak lehetőségeit, hogy miként tegye változatossá a hajtóművek beszerzési lehetőségeit, beleértve ezek amerikai gyártását is - amennyiben az orosz cég hajlandó lenne eladni a licencet. Fanning elmondta, hogy az ellátás alternatív forrásainak felkutatása már az ukrajnai válság előtt megkezdődött, ugyanakkor kijelentette hogy a partnerség az Egyesült Államok, illetve Oroszország és a hajtómű-gyártó között szilárd.
Az államtitkár szerint a légierő megkülönböztetett figyelemmel követte a Pentagonnak az amerikai fegyvergyártók ellátási láncának ügyében indított nyomozását, amely azt akarta megállapítani, hogyan kerültek kínai nyersanyagok és alkatrészek egyes amerikai fegyverrendszerekbe. A vizsgálat egyebek között a Lockheed Martin F-35-ös és F-16-os vadászgépével, a Boeing B1-B típusú hadászati bombázójával és az SM-3 IIA típusú rakétával kapcsolatban folyt. Az amerikai törvények tiltják, hogy a fegyvergyártók Kínából és egy sor más országból származó alkatrészeket használjanak fel, mert azok sebezhetővé tehetik az amerikai haderőt. Miután megállapították, hogy a nyomozás tárgyát jelentő alkatrészek nem jelentettek veszélyt, Frank Kendall, a Pentagon vezető fegyverbeszerzője öt tétel esetében kivételt jelentett be a kínai alkatrészek tilalmával kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06