Ukrajna

Akár 20 milliárd eurónál is több támogatást nyújthat az EU

Az EU akár 20 milliárd eurónál is nagyobb összegű támogatást adhat Ukrajnának, ha az ország teljesít bizonyos feltételeket.

2014.02.23 18:31MTI
freedigitalphotos.net

A több nemzetközi hírügynökség által idézett, név nélkül nyilatkozó forrás szerint a korábban belső EU-iratokban szereplő 20 milliárd euró "ma már nagyon konzervatív becslésnek minősíthető", és az adott körülmények között a tagállamok akár sokkal több pénzt is adhatnak.

A kilétének titokban tartásához ragaszkodó uniós tisztségviselő hangsúlyozta azonban, hogy az EU, miközben igyekszik "a lehető legtöbb rugalmasságot és kreativitást mutatni", azt is látni kívánja, hogy Ukrajnában berendezkedett kormányzat működik, és "adottak a garanciák arra, hogy az európai adófizetők pénzét nem fogják eltékozolni".

Korábban Viktor Janukovics ukrán elnök annak nyomán tagadta meg a mély és átfogó szabadkereskedelmi egyezményt is magában foglaló EU-ukrán társulási szerződés aláírását, hogy kétségbeejtő pénzügyi helyzetben levő országának az unió az egyezményhez kapcsolódóan mindössze mintegy 600 millió eurós támogatást helyezett kilátásba, míg Vlagyimir Putyin orosz elnök 15 milliárd dollárt és gázárcsökkentést ígért.

Az elmúlt napokban, amikor már érlelődött az ukrajnai hatalmi fordulat, uniós tisztségviselők - konkrét összeg említése nélkül - többször beszéltek egy Ukrajnának felajánlandó pénzügyi csomag igényéről, de ehhez rendszerint hozzátették, hogy a pénz jelentős részét nem az EU-nak, hanem a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) kellene előteremtenie.

Az IMF rendszerint kemény takarékossági intézkedéseket és gazdasági, illetve költségvetési szerkezeti reformokat követel a kedvezményes kamatozású hitelnyújtás fejében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.