Még nincs utódja
Menesztették az ukrán külügyminisztert
Az ukrán parlament menesztette tisztségéből vasárnap Leonyid Kozsara külügyminisztert, az államfő volt szövetségesét.
2014.02.23 14:23MTIA külügyek volt irányítója részt vett a külföldi államokkal folytatott tárgyalásokon, amelyeken Viktor Janukovics volt államfő döntésére Ukrajna elutasította a társulási és szabadkereskedelmi egyezmény megkötését az Európai Unióval és helyette szorosabbra fűzte gazdasági kapcsolatait Oroszországgal.
Utódát egyelőre nem nevezték meg. A törvényhozás ezzel egy időben menesztette Rajisza Bohatirjova egészségügyi, valamint Dmitro Tabacsnik oktatási és tudományügyi minisztert is. Oleh Mohnickij ügyvezető főügyész a parlamentben bejelentette, hogy utasítást adott Olekszandr Klimenko volt jövedéki és adóügyi miniszter, valamint Viktor Psonka egykori főügyész őrizetbe vételére.
Hangsúlyozta, ügyükben vizsgálat indult, és egy külön vizsgáló-operatív csoport dolgozik azon, hogy ezek az emberek a bíróság előtt feleljenek tetteikért. Hozzátette, tanulmányozzák a szeparatizmusra utaló tényeket, döntés született arról is, hogy a felelősök ne hagyhassák el az országot, és szavatolják ezeknek a bűnügyeknek a kivizsgálását.
Utasítást adtak egyben azoknak a tényeknek a kivizsgálására, amelyek szerint kísérlet történt a hadsereg bevetésére az ukrajnai tömegtüntetések idején.
Arszenyij Avakov ideiglenesen megbízott belügyminiszter ugyancsak a törvényhozásban közölte, az állambiztonsági szolgálat és a főügyészi hivatal vizsgálja "az ukrán nép ellen elkövetett súlyos bűncselekményeket, ideértve a volt állami vezetők által elkövetetteket is". Hozzátette, hogy 1-2 napon belül megszűnnek a zavargások és az erőszakos cselekmények.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06