Interpol akció

Több ezer tonna lefoglalt hamis élelmiszer és ital

Az Interpol és az Europol együttműködve több, mint 1.200 tonna hamis, vagy az előírásoknak nem megfelelő élelmiszert és közel 430.000 liter hamisított italt talált.

2014.02.23 01:30HENT

A 33 országra, köztük Magyarországra kiterjedő, bűnbandákat célzó "Operation Opson III" fedőnevű akció során 131.000 liter hamis olajat és ecetet, több mint 80.000 süteményt és csokoládét, 20 tonna fűszert, 186 tonna gabonapelyhet, 45 tonna tejterméket és 42 liter mézet foglaltak le - számol be honlapján az Europol. Több országban összesen 96 embert tartóztattak le vagy vonnak vizsgálat alá.

Az akció 2013 decembere és 2014 januárja között zajlott az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának támogatásával. Részt vettek benne a rendőri szervek, a vámhivatalok, a nemzeti élelmiszer-felügyeleti szervezetek és a magánszféra szereplői is. Az ellenőrzéseket boltokban, piacokon, repülőtereken, kikötőkben és magánszemélyek otthonaiban végezték.

Olaszországban hamis pezsgőt gyártó és forgalmazó bűnhálózatot lepleztek le, 60.000 üveg pezsgő készítéséhez elegendő alapanyagot, köztük hamis címkéket lefoglalva két akció során. Három embert letartóztattak, 24-et pedig feljelentettek az illetékes hatóságoknál.

"A legtöbb ember meglepődne azon, hogy milyen sok hétköznapi élelmiszert és italt hamisítanak, de a lefoglalt mennyiség jól mutatja a probléma súlyosságát", nyilatkozta Michael Ellis, az Interpol csempészellenes osztályának vezetője. "Az Interpol elkötelezetten harcol a bűnszövetkezetek tevékenysége ellen, akik veszélyeztetik a köz egészségét és biztonságát, miközben hatalmas bevételre tesznek szert és ezzel más, illegális tevékenységeket, például az ember- és kábítószer-csempészetet finanszíroznak", tette hozzá Ellis.

A lefoglalt élelmiszerek legnagyobb részét a tengeri hal és a tenger gyümölcsei tették ki. Ebből 685 tonnát foglaltak le, ezek között 484 tonna hamis tonhalat, ahol nem rendelkeztek az előírt dokumentumokkal és nem lehetett megállapítani az áru eredetét sem.

Stijn Adriaenssen, a belga élelmiszer-biztonsági ügynökség nyomozója elmondta, hogy ők először 2012-ben vettek részt az Opson II műveletben. Szerinte azóta előrelépést jelentett, hogy két részre bontották az akciót. Elsőként az antwerpeni kikötőben és a Brüsszeli Nemzetközi Repülőtéren vizsgálódtak, aztán a kereskedőket vették célba. A taktika bevált: csak a jelenlegi akció során több mint 23 tonna hamis élelmiszerre bukkantak. Adriaenssen szerint ebből is látszik, mennyire globális ez a probléma, és nemzeti és nemzetközi szinten is szükséges az összefogás az ilyen bűncselekmények elleni harcban.

A műveletben a következő országok vettek részt: Ausztria, Belgium, Bulgária, Chile, Csehország, Dánia, Dél-Korea, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Elefáncsontpart, Fehéroroszország, Finnország, Franciaország, a Fülöp-szigetek, Görögország, Hollandia, Izland, Katar, Kolumbia Lettország, Luxemburg, Macedónia, Magyarország, Németország, Olaszország, Peru, Portugália, Románia, Svédország, Spanyolország, Thaiföld, Törökország és Vietnam.

Az Opson-hadművelet (a szó görögül "étel"-t jelent) 2011 óta a harmadik olyan akció, amely a hamis vagy hamisított élelmiszerek terjesztését végző bűnszövetkezetek felderítését célozta meg, együttműködve a hatóságokkal és felhívva a figyelmet a hamis és az előírásoknak nem megfelelő élelmiszerek okozta lehetséges veszélyekre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.