Észak-koreai hírügynökség

Ázsiai Hitlernek bélyegezte a japán miniszterelnököt a KCNA

A japán kormányfő a közelmúltban többször tett élesen nacionalista kijelentéseket, tavaly decemberben pedig különösen magára haragította Kínát és a két Koreát azzal, hogy elment a második világháború japán halottainak emléket állító Jaszukuni-szentélybe.

2014.02.04 11:25MTI
Forrás: MTI

Ázsiai Hitlernek nevezte kedden Abe Sindzó japán miniszterelnököt a KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség, amely a phenjani rezsim fő propagandaeszközének számít.

A hírügynökség Abe január eleji közléseihez fűzött kommentárt, a japán kormányfő akkor jelentette be, hogy még ebben az évtizedben felülvizsgálják a szigetország - még a világháború után született - békepárti alkotmányát.

A KCNA szerint "semmi különbség nincs a kommunisták elleni harcot egy új háború indításához ürügyként alkalmazó, fasiszta őrült Hitler és a felelőtlen Abe között, aki az Észak-Koreával szembeni konfrontációt használja fel arra, hogy Japán új militarista ambícióit szentesítse". Nemrégiben az észak-koreai állampárt hivatalos lapja, a Rodong Szinmun is "tébolyodott militaristának" bélyegezte Abét.

A japán kormányfő a közelmúltban többször tett élesen nacionalista kijelentéseket, tavaly decemberben pedig különösen magára haragította Kínát és a két Koreát azzal, hogy elment a második világháború japán halottainak emléket állító Jaszukuni-szentélybe, ahol 14 háborús főbűnös emlékét is őrzik. Phenjan már többször értésre adta azt az álláspontját is, hogy Japánt még nem vonták kellő mértékben felelősségre a Koreai-félsziget több évtizedes megszállásáért (1910-1945)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.