Jemenben ejtették túszul

Két fiát akarja szabadnak, ezért elrabolt egy német férfit

Elraboltak egy német állampolgárságú férfit a jemeni fővárosban, Szanaában, s egy onnan keletre fekvő törzsi területre hurcolták - közölte vasárnap a jemeni külügyminisztérium egy illetékese.

2014.02.02 17:39MTI

A hatvanas éveiben járó németet egy férfi ejtette túszul pénteken, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra két fia szabadon bocsátása érdekében, akik a hatóságok őrizetében vannak - tette hozzá a tisztségviselő.

Abu-Bakr al-Kurbi külügyminiszter vasárnap hivatalában fogadott egy Szanaában dolgozó német diplomatát, s megbeszélte vele, milyen "erőfeszítéseket tesznek a belügyminisztérium és a biztonsági erők" a férfi kiszabadításáért. A német külügyminisztérium szóvivője szerint "már riadóztatták az akciócsoportot".

Jemenben gyakori, hogy - többnyire erősen felfegyverzett törzsek - elrabolnak külföldieket, így próbálva rákényszeríteni a kormányt követeléseik teljesítésére. A túszok a legtöbb esetben épségben kiszabadulnak, de az utóbbi időben az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi szervezete vállalt magára több emberrablást, köztük egy dél-afrikai tanárét és feleségéét, s túszainak kivégzésével fenyegetőzik, ha nem kap váltságdíjat. A feleséget utóbb elengedték, de a tanárért 3 millió dollárt kérnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.